Megjelent a Közétkeztetők Kézikönyve II. kötete

A közétkeztetés nemcsak szakma, hanem társadalmi felelősség és szigorú gazdálkodás is. Ebben a keretrendszerben működni nagyon nehéz feladat, főként most, hogy ezt az ágazatot sem kíméli a munkaerőhiány, piaci oldalról pedig az ételallergiások rohamosan növekvő igényeit is ki kell elégíteni.

Ezért hálás a szakma minden szakmai támogatásért, és ezért készült tavaly márciusban a Közétkeztetők Kézikönyve, az Unilever Food Solutions kiadásában, amely a közétkeztetésre vonatkozó legfontosabb rendeleteket, jogszabályokat, segédleteket gyűjtötte egybe. Most pedig megjelent a második kötet, amelynek bemutatóját október 10-én tartották Budapesten, a Lurdy házban.

Erre az alkalomra egy közétkeztetői fórumot is szerveztek, amelynek több mint 250 fős hallgatóságát Burján Csaba, az Unilever Food Solutions üzletág igazgatója köszöntötte, és bemutatta a vállalat egészséges közétkeztetést célzó törekvéseit. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, a könyv lektora a kötet jelentőségét, hiánypótló jellegét és annak gyakorlati értékét emelte ki.

Gyuricza Ákos dietetikus, az egyik szerző azt méltatta, hogy segítséget szeretnénk nyújtani az élelmezésvezetőknek a diétás közétkeztetés fejlesztésében, megújításában. De nem csak nekik készült a könyv, hanem minden diétás szakács, és a szülők, a szakhatóságok számára is segítséget jelentenek a konkrét receptúrák.

Zentai Andrea, a másik szerző hangsúlyozta kollégái, az OGYÉI munkatársainak könyvhöz hozzájárult szakmai segítségét. A téma létjogosultságát az bizonyítja a legjobban, hogy a legutóbbi, 2017-es felmérés szerint az iskolák 72%-ában volt legalább egy olyan gyermek, aki orvos által igazolt betegség miatt diétás étrendre szorult. A közétkeztetési rendelet hatósági ellenőrzése kapcsán Schmidt Richárd, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezető hivatali főtanácsosa tartott előadást. Míg a 2018-as évben a bölcsődék ellenőrzése, az országos diétás étkeztetés felmérése, valamint az iskolabüfék és automaták árukínálata volt a fókuszban, addig 2019-ben a kiemelt feladatok közé tartozik a kórházi étkeztetés valamint a középiskolások étkeztetésének vizsgálata, nem elhanyagolva továbbra sem az iskolai büfék kínálatának ellenőrzését.

Tóth Dávid, a NÉBIH Vendéglátás és Közétkeztetés Felügyeleti Osztály osztályvezetője a Minőségvezérelt Közétkeztetési Program aktuális eredményeit prezentálta. A közétkeztetési konyhákon leggyakrabban feltárt hiányosságok jelentős részét a dolgozók által vétett hibák és hiányosságok okozzák, az, hogy nem ismerik az élelmiszerbiztonsági szabályokat. Ennek ellenére a minősítések javuló tendenciát mutatnak, mind a főző-, mind a tálalókonyhákon.

Demeter László, a Gasztvitál csoport ügyvezető igazgatója a diétás étkeztetés gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Ismertette fogyasztói elégedettségi felmérésük gyakorlatát, ami példaértékű lehet mások számára is.

Az előadás sorozatot Hatvani Orsolya, az Unilever Food Solutions marketing managere zárta, aki a természetes összetevőjű alapanyagok költséghatékonyságát prezentálta. Az idén ősszel bevezetett, 100% természetes összetevőjű fűszerkeverékek is ebbe tartoznak, és máris rendkívül népszerűek az élelmezésvezetők körében.

A fél napos program ebéd kóstolóval zárult, melyre Szikora Péter és csapata készítette a közétkeztetési rendelettel összhangban álló ételeket.

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.