Új négycsillagos hotelt építenek Debrecenben

A nagyerdei Aquaticum élményfürdő és strand területén - a meglévő mellett - újabb hotelt építhet Debrecen, 4,4 milliárd forint állami támogatással és 4,2 milliárdos hitellel.

A kormány engedélyezte, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Aquaticum Debrecen Kft. (korábbi nevén Debreceni Gyógyfürdő Kft.) összesen legfeljebb 4,19 milliárd forint összegű kölcsönt vegyen fel 2023-ig turisztikai fejlesztéshez - írta a Napi.hu. A kabinet egy 9 éves futamidejű 1,66 milliárd és egy 15 éves futamidejű 2,53 milliárd forint értékű kölcsön felvételéhez járult hozzá.  A Kisfaludy-programban megvalósuló projektek finanszírozásához egyébként  az állami támogatás mellett a MTÜ és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) együttműködésének köszönhetően az önerő egy részének biztosításához a pályázók felhasználhatják az MFB kedvezményes kamatozású hiteltermékét, amelyet ehhez a programhoz fejlesztettek ki.

A nagyerdei Aquaticum gyógy-, élmény- és strandfürdőt is működtető városi cég egy új hotelt építtet a strand mellett: Aquaticum Hotel Infinity néven egy négycsillagos, családbarát wellnes szállodát. Ehhez tavaly már kaptak állami támogatást: a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy-programja keretében mintegy 4,4 milliárd forintot. A projekt összes költsége közel 8,8 milliárd forint.

Az új szálloda építésére az Aquaticum Debrecen Kft. május végén írt ki közbeszerzést. A nyílt közbeszerzési eljárásra június 30-ig tehetnek ajánlatot a kivitelező cégek. A megvalósítást két ütemben tervezik, a most kiírt pályázat az első ütemre szól.

A közbeszerzési hirdetmény szerint a hét szintes Hotel Infinity "az Aquaticum Mediterrán fürdő és a strandfürdő közötti, észak déli irányban 35 méter széles, keleti nyugati irányba 120 méter hosszú területen" (a Nagyerdei Park 1. szám alatt) épül fel, 151 szobával és mélygarázzsal. "Az első ütemben a szálloda monolit vasbeton és acél tartószerkezete valósul meg a megépítéséhez szükséges -alaplemez alatti és szerkezetbe épített közművek, vezetékek és védőcsövek, illetve a munkagödörbe eső egyéb építmények kiváltási munkái, kapcsolódó szakiparral - kiegészítő munkákkal együtt." A később megvalósítandó, második ütemben a szálloda teljes készültségéhez szükséges összes befejező és szakipari munkák valósulnak meg.

Az Aquaticum fürdő területén már működik egy hotel, a 92 szobás Aquaticum Termál és Wellness Hotel, amely közvetlen átjárást biztosít az élmény- és termálfürdőbe. Ezt szintén az Aquaticum Debrecen Kft. üzemelteti, ahogyan a Kölcsey Központban lévő Hotel Lycium‎ot.

A debreceni önkormányzat az Aquaticum Mediterrán élményfürdő felújítására és a szolgáltatások megújítására is kapott állami támogatást: az MTÜ Kisfaludy-program keretében 4,92 milliárd forintot. A teljes beruházás állami támogatásból valósul meg 2023 végéig.

Forrás: napi.hu


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.