A BA jelentősen átalakítja téli menetrendjét
2022. August 23. 09:25
Az utasforgalmi korlátozás miatt több ezer járatát törli Nagy-Britannia legnagyobb légitársasága, a British Airways (BA). Október végétől mintegy 600 járatpár nem közlekedik.
Több ezer járatot töröl téli menetrendjéből a British Airways október végéig, jelentette be hétfőn a légitársaság. A járattörléseket a még júliusban bevezetett utasforgalmi korlátozásra hivatkozva hajtják végre, és a tervek szerint október 29-ig mintegy 600 oda-vissza járat kerül ki a társaság úti céljai közül.
"Bár ügyfeleink túlnyomó többsége a tervek szerint utazik, és a fél év során megvédjük a legfontosabb nyaralási célpontokat, október végéig további járattörléseket kell végrehajtanunk", mondta a társaság szóvivője a Sky News szerint.

depositphotos
Ezenfelül arról is tájékoztatták utasaikat, hogy néhány rövid távú járatukat is összevonják olyan célállomásoknál, ahová több járat is közlekedik.
Kiemelték ugyanakkor, hogy azoknak az ügyfeleiknek, akiket a változások érintenek, alternatív járatokat kínálnak vagy más légitársasághoz irányítják őket, emellett lehetőségük lesz a pénzvisszatérítésre is.
(forrás:
Sky News / Euronews.com)