A csendes kanadai

2016. június 3-án repült először utasokkal a sokak - légitársaságok és konkurens gyártók - által várt Bombardier Cseries100-as Dublinból Zürichbe, a típust a világon először forgalomba állító Swiss színeire festve. Épp Dublinban jártunk, gondoltuk, felülünk mi is a gépre, amin a Star Alliance légitársaságok vezérigazgatói a IATA kongresszusról igyekeztek Svájcba.

„A CSeries a leghatékonyabb mai repülő.” Nem tudtam nem felkapni a fejem az ülészsebben talált reklámfüzetben olvasott mondatra és a pilótafülkébe sietni, hogy utánajárjak az állítás igazának. A legkritikusabb személyt, a pilótát faggattam. Kétkedésemre annyit válaszolt: közbenső leszállás nélkül repültek a Bombardier összeszerelő üzeméből, a kanadai Mirabelből Dublinba, mindeközben az üzemanyag közel harmada megmaradt. „Akár egyből Zürichbe is repülhettünk volna” - tette hozzá. Rendben, a mutatvány üres géppel történt és vélhetően egy futóáramlásra is felültek, de így is bámulatos teljesítmény egy keskeny törzsűtől. A 108-130 utasra székezhető CS100 hatótávolsága — saját kategóriájára a gyártó szerint 50%-ot ráverve — 5 741 kilométer. A nagyobb változat CS300 pedig már — az A321-gyel vetekedve — 6 112 kilométert képes egy tankkal repülni. Ez az utasszám és egyéb hasznos teher függvényében módosulhat, de egy Doha-Budapest útvonalra bőven bevethető. Félreértés ne essék, nem akarunk tippeket adni senkinek sem. Bár a fejlesztés egy korábbi stádiumában a Qatar Airways is érdeklődött a típus iránt, de nem született megállapodás.

Más légitársaságokkal azonban igen, így lett a Lufthansa-leány Swiss a típust elsőként forgalomba állító ügyfél. A Lufthansa-csoport 30-at rendelt — 15-15-öt mindkét változatból — svájci leányának, másik 30-at opciósan. A kanadai masinák a kiöregedett Avrojeteket váltják le. A Lufthansa-csoport idén 52 új gépet állít forgalomba flottamodernizációs programja során. Egyben 3 új típust, melyből kettő esetében — CS100, A320neo — világelsők. Az utaskísérők mikrofonjába beszélő Carsten Spohr Lufthansa-vezér alig mondta ki, hogy „neo”, amikor a pilótafülkében ülő kapitány belé folytotta a szót. „Megszoktam már, hogy mindig a pilótáké az utolsó szó.” — jegyezte meg, majd felszálltunk. De ez egy másik téma. Némi túlzással, ha egyedül az első sorban ülő Spohr beszélgetett volna a felszállás alatt, a hátsó harmadban, a szárny, egyben a hajtómű mögött is hallhattuk volna, annyira csendes a CSeries.



Az impozáns teljesítmény magyarázata egyebek mellett a hajtómű nagy ventilátorfokozata: a hajtómű keresztmetszetének jelentős részén keresztül, a turbinától eltérő fordulatszámon levegőt fújva fejt ki tolóerőt a motor. A kompozit borítású szárnyakat úgy alakították ki, hogy a lehető legkisebb legyen a légellenállása. Érdeklődésünkre, hogy a fenti impozáns adatok véglegesek-e, Russ Mitchell, a Bombardier Commercial Aircraft kereskedelmi elnökhelyettese elmondta: a 100-as változatnál igen, a tesztelés alatt lévő 300-asnál még kisebb változások lehetnek. A nagy testvér CS300-ast szintén európai fuvaros, az airBaltic veti be idén októbertől; év végéig 7 darabot szállítanak le a a lett légitársaságnak a 130-160 utast befogadni képes gépből.

Az üzembentartás kisebb költségeit az utas zsebe is érzi. Ha pedig már kifizettük a jegyet, utasként az érdekel, milyen a kabin. Égimeszelő utasoknak jó hír, hogy a kabinbelső tervezésénél egy termetes férfi bábáskodott. Az eredmény: 2,11 méteres belmagasság, a szélestörzsűekhez hasonlóan a mennyezetből nyíló kalaptartók. Ennél meglepőbb a „nagyvasaknak” is becsületére váló méretű mosdó. Dolga után anélkül fordulhat a csaphoz fordulva nem lóg az ember ruhája a még nyitott vécébe, vagy szorul feneke az ajtóhoz szorul, miközben próbál kezet mosni. Ablak melletti ülések rajongóinak: az Airbusnál 50%-kal nagyobb lyukon át ámulhatunk a világ csodáin. Az üléseket mindkét típuson 2-3 konfigurációban rendezték el; a sorok közti távolság változhat.

A típus útját komoly konkurenicaharcok kísérik. A brazil Embraer és a Bombardier nemrég azért feszült egymásnak, mert előbbi igen nagy üzlettől esett el utóbbi miatt. A Delta Airlines és a brazil gyártó között már épp alakulni látszott a megállapodás egy nagyobb, használt, de jó kiváló állapotú kontingens megvásárlására, amikor az atlantai légitársaság meggondolta magát és rendelt 75-öt a CSeries-ből. Az Embraer azzal vádolta meg kanadai versenytársát, hogy akkora kedvezménnyel kedveskedett a Deltának, amit ha ők megengednének maguknak, tönkremennének. Ugyanakkor a Bombardier is elismerte, hogy a típus kezdeti értékesítése során 500 millió dolláros veszteséget könyvelhetnek. Az Airbus szerint, hiába jó a termék, a kanadai gyártó nem rendelkezik a meghatározó szereplővé váláshoz vezető veszteséges időszakot fenntartani képes anyagiakkal. Fred Cromer, a Bombardier elnöke optimista vállrándítással annyit reagált: „Engem az ügyfeleim véleménye érdekel”. A 2004-ben kezdett, mintegy 5,4 milliárd dolláros CSeries-program pár éve majdnem megfeneklett; még arról is szó volt, hogy az Airbus veszi át a projektet, végül a kanadai államnak és néhány légitársaságnak köszönhetően sikerült befejezni.

A gép elegánsan begurult Zürich-Kloten előterére, elhaladt az Iron Maiden Bruce Dickinson énekes által vezetett 747-ese mellett. Az utasok kiszálltak, a CSeries100-as pedig visszament vevőre várva. A masina FTV5, Flight Test Vehicle, azaz az 5-ös számú tesztgép volt, amit szintén eladnak. Akár egy bemutató szalonautó - magyarázta Mitchell. A Swiss a július közepi forgalomba állításhoz 125 fős újdonatúj gépeket kap.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.