Évekre visszaveti a Ryanair kapacitásait a gépátadások lassúsága

A március 31-én zárult üzleti évében 1,43 milliárd eurós nyereséget ért el és rekordszámú, 168,6 millió utast szállított az ír fapados, mindez a forgalom erőteljes visszatérésének, a légitársaság alacsony költségalapjának, valamint előnyös üzemanyag-fedezeti ügyleteinek köszönhető - írja az AIRportal.hu.

A március végén zárult 12 hónapos időszakban rekordszámú, 168,6 millió utas vette igénybe a Ryanair járatait, miközben járatok átlagos üléskihasználtsága az előző évhez képest 11 százalékponttal 93 százalékra nőtt – olvasható a cég közleményében.

Az utasszám az előző évit 74, a pandémia előtti utolsó évét pedig 13 százalékkal haladta meg, a legnagyobb piaci növekedést Olaszországban, Lengyelországban és Írországban sikerült elérnie a Ryanairnek.

A vállalat teljes éves bevétele elérte a 10,78 milliárd eurót, a nettó nyereség pedig a rekordközeli 1,43 milliárd eurót, a tavalyi 355 milliós veszteséget követően.

A profitot annak ellenére sikerült elérni, hogy a működési költségek 75 százalékkal 9,2 milliárd euróra emelkedtek a magasabb üzemanyagárak miatt, miközben utóbbi nélkül az egységköltség 31 euróra csökkent, amely jelentősen alacsonyabb az összes uniós versenytársánál.

A Ryanair azzal számol, hogy az idei nyári csúcsidőszakban a Boeing szállítási késései miatt akár tíz 737-8200-as repülőgép is hiányozni fog a flottából az eredetileg tervezetthez képest, és hosszabb távon is arra számít, hogy az új gépek lassabb átadási üteme még akár négy évig szűk keresztmetszetet jelenthet a kapacitásainak bővítésénél.

Az idei üzleti évben a Ryanair ugyanakkor azt tervezi, hogy további 10 százalékkal 185 millióra növeli utasai számát, és az emelkedő üzemanyagköltség ellenére a profit további növekedésére számít.

 


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.