Görög válság ide vagy oda, az Aegean remekül teljesít

Sőt, a beutasok számának növekedési mértékét meghaladóan fejlődött az idei első félévben - tudtuk meg a légitársaságtól hétfőn.

15 százalékkal nőtt az Aegean görög légitársaság 2015. első féléves forgalma. A biztató eredményhez java részt a nemzetközi utasok az összes görögországi légutas-érkezés mértékét meghaladó növekedése járult hozzá. Míg tavalyi év azonos időszakában 2, 011 milló utas repült a görög szárnyas fedélzetén, addig idén ez bő 20%-os növekedéssel 2, 407 milliót tett ki. Mindezek mellett a belföldi forgalom is nőtt; 10 százalékkal, 2, 555 millióra. A légitársaság utasainak teljes száma 2015. január-június közt 4 962 537 volt. 

A Aegean első számú bázisának számító Athénban 1, 713 millió nemzetközi utas landolt, ami tavalyi év azonos időszakához képest több mint a negyedével (26%) nőtt. 

A bámulatos növekedést a társaság egyebek mellett az úti célok flottabővítésenk köszenhető gyarapodásának tudja be. Az Aegean 7 Airbus A320 Neo-t rendelt, melyből 3 már megérkezett, míg a többit 2016 márciusáig szállítják le. A megnövekedett kapacitásnak köszönhetően idén 9 ország 16 reptere kapcsolódott be a légitársaság útvonalhálózatába. 

Az utóbbi hetek görög pénzügyi zavarai az Aegean-t sem hagyták érintetlenül; mind a nemzetközi mind pedig a belföldi vonalakon csökkent a foglalások száma. Válaszképpen a cég a főszezon ellenére kedvezményes akciókat hirdetett meg. A cég közlése szerint ennek hatására július első felében a nemzetközi foglalások száma növekedésbe  ment át.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.