Hogy gondolta Akbar al Baker?

A Qatar Airways vezérigazgatója a IATA 74. Sydney-i közgyűlésének záró sajtótájékoztatóján hökkentette meg egy megjegyzésével az egybegyűlt újságírókat. Mondandója azonban kapcsolható az idei közgyűlés egyik fontos témájához.

Sokan nem tudták eldönteni, hogy komolyan vegyék-e a IATA elnöki székébe aznap beiktatott Akbar al Baker megjegyzését, mely szerint egy légitársaságot „persze, hogy egy férfinak kell vezetnie, mivel ez egy óriási kihívásokkal járó pozíció.” Sokan komolyan vették és láttak is neki elmeszelni a dohai légitársaság első emberét. Többen viszont felfedezni vélték benne azt a görbe tükrös, Michael O' Leary-s marketing szándékot, amit olykor meg-megenged magának. Biztos, hogy ezúttal is beszélnek majd róla és a Qatar Airways-ről. Hogy előbbi mondatával zavart okozott az erőben mi sem bizonyítja jobban, hogy a IATA sajtófőnöke, Tony Concil kérte Bakert: „Kérem, ne mondjon félreérthető dolgokat!” Al Baker, érezve, hogy nem mindenki vélte észrevenni mondatában a görbe tükröt, komolyra fordítva a szót elmondta, hogy a Qatar Airways-nél egyre több nő dolgozik. Nem csupán utaskísérőként, hanem egyéb területen is szaparodik a számuk. Képzési programjaikra jelentkezők 60%-a nő.

Akbar al Baker kicsivel később, Qatar fejléces üzenetben a twitteren követte meg bocsánatkérésében azokat, akiket sajtótájékoztatón tett kijelentésével megsértett.

Az előbbi jelenetet majdnem rezzenéstelen arccal figyelő Alexandre de Juniac IATA-vezérigazgató a szót átvéve felhívta a figyelmet, hogy a IATA szintén komolyan gondolja a női nem minél intenzívebb bevonását, ami — ismerte be — időbe telik. Alan Joyce, Qantas-vezér — aki nem csak arról nevezetes, hogy légitársaságát a tönk széléről visszahozta, hanem, hogy melegségét nyíltan vállalja — mondta, hogy náluk nemre, származásra, szexuális orientációra tekintet nélkül a legrátermettebb munkaerőt keresik. Hozzátette: a Qantas-menedzsment több, mint harmada nő. A pilóták és műszakiak közt még alacsony az arányuk.

Hogy került elő mindez?

A IATA Sydney-i közgyűlését záró sajtótájékoztatón az Abu Dzabi-i kolléga firtatta, hogy elnökként kitűzött feladatai mellett fontosnak tartja-e az ágazatban a nemek egyenlőbb megoszlását. A kolléga nem véletlen szegezte al Bakernek a kérdést. Az idei közgyűlés egyik hot topic-ja volt nemek iparági egyenlősége. „Hat öltönybe bújt pasas a diverzitásról beszél” — mulatott jót Richard Quest a színpadi látványon, amikor 5 légitársaság vezérigazgatóival cserélt eszmét a közgyűlés első délutánjának egy panelbeszélgetésén. Az urak némiképp zavarba jöttek, de nem hagyták a feladott labdát elveszni. Calin Rovinescu, az Air Canada vezérigazgatója megjegyezte, hogy a vállalati kommunikációs valamint a jogi osztályon magas a nők aránya, de például a karbantartáson alacsony. „Mindenkinek megadjuk a lehetőséget, lássuk mit kezd vele” — tette hozzá Rovinescu. A KLM-vezérigazgató Pieter Elbers szerint dolgoznak az ügyön. „Bárcsak gyorsabban menne!” — mondta. „De nem ötünk feladata ezt megvitatni, a hölgyeket is be kell vonni” — toldotta meg bölcsen.

A hölgyek ugyanezen a napon egy másik panelben lettek bevonva. „A bizalom hiánya az alapoktól a csúcsig kísér minket. Több kockázatot kell vállalni, hogy a férfiak bizalmát elnyerjük” — osztotta meg tapasztalatát Mandi Samson, az Air Namibia ügyvezető igazgatója. Cégük vezetésében négy nő is szerepet válllal. Szélestörzsű flottájuk gerincét adó Airbus A330-asaikon két női kapitány is szolgál. Szerinte a nők erősségei a hatékony figyelemmegosztás és a kreativitás. „Két munkahelyen dolgozunk: a cégnél és otthon a családért. A kettő együtt nehéz, különösen, ha nincs társunk” — így Mylène Scholnick, az International Aviation Women's Association egykori elnöke, a vezetőség tagja. Mandi Samson szerint szintén sokat nyom a latba a támogató családi háttér. Hasonlóan a kulturális gyökerekhez. „A kormányok a tudatállapot, hozzáállás megváltozásáért nem sokat tudnak tenni, annál többet az oktatáshoz való hozzáférésért, azért, hogy mindkét nem egyenlő mértékben részesüljön magas szintű oktatásban” — osztotta meg a panel két résztvevője a helyzet hatékony kezelésének egy receptjét.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.