Pozsonyban nyitna új bázist a fapados

Bázist nyitna Pozsonyban a Ryanair.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:

Két éven belül bázis megnyitását tervezi Pozsonyban, és az onnan induló járatai utasforgalmának megduplázásával számol a Ryanair - jelentette be Michael O´Leary, a légitársaság vezérigazgatója a Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) vezetőségével folytatott egyeztetése után, szerdán Pozsonyban.

A Ryanair terveiben az szerepel, hogy már jövőre, vagy legkésőbb 2015-ben megnyitnák bázisukat, valamint a közeljövőben 2-2,5 millióra növelnék utasforgalmukat a Pozsonyból induló és oda közlekedő menetrendszerű járataikon. Az ír cég jelenleg a pozsonyi légikikötő legnagyobb utasforgalmat bonyolító légitársaságának számít, és bár tavaly éves szinten több mint 13 százalékkal csökkent pozsonyi járataik utasforgalma, az még így is 875 ezer főt tett ki. A cég az idei szezonban heti 59 járat üzemeltetésével számol Pozsonyból 16 célállomásba.

A Ryanair néhány évvel ezelőtt már felvetette egy pozsonyi bázis megnyitásának tervét, arra azonban eddig nem került sor, mert nem tudtak megállapodni a feltételekről. A reptér vezetése bizakodó a tervek kapcsán, tekintettel arra, hogy a bővítés ötletét ezúttal a Ryanair vetette fel, és egyelőre nem támasztottak külön igényeket a légikikötővel szemben. "A múltban még soha nem került sor ilyen egyértelmű bejelentésre a vállalat alapítója, tulajdonosa és vezérigazgatója részéről" - mondta az O´Leary által ismertetett tervek kapcsán Ivan Trhlík, a reptér igazgatója.

A légitársaság vezetője szerint az utasforgalmuk növelését érintő terveik megvalósításához két vagy három repülőgépből álló bázis kialakítására lesz szükség. "Jelenleg arra várunk, hogy a Boeing leszállítsa a náluk rendelt új gépeket, néhányat közülük Pozsonyban helyezünk el" - fejtette ki Michael O´Leary. A Ryanair 2018-ig 175 új Boeing 737-800-as típusú repülőgép megvásárlását tervezi. Ezzel és 75 régebbi gép kiselejtezése mellett a légitársaság repülőgépparkja négyszázra nőne a jelenlegi háromszázról.

Forrás: MTI


Visszatér az Uber Magyarországra!

Visszatér az Uber Magyarországra! 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.