Az időjárás után az útlevélellenőrök sztrájkja béníthatja le a brit közlekedést

Határrendészeti gyorstalpalókat szervez önkénteseknek a bérvita miatt a legforgalmasabb reptereken várható káosz enyhítésére a kormány. 

A szokásosnál hosszabb várakozási időre, fennakadások lehetőségére figyelmeztette a Nagy-Britanniába készülő utazókat hétfőn a brit kormány az útlevélellenőrök karácsonyra és újévre tervezett sztrájksorozata miatt.

A brit határőrizeti szolgálat (UK Border Force) alkalmazottainak többnapos, az egész karácsonyi és újévi időszakot érintő sztrájkját a múlt héten jelentette be szakszervezetük (PCS). A szolgálat látja el az útlevélellenőrzési feladatokat is a határátlépő pontokon. 

A tervek szerint a határrendészeti dolgozók a két legnagyobb londoni repülőtér, Heathrow és Gatwick összes terminálján, valamint Birmingham, Cardiff, Glasgow és Manchester repülőterein sztrájkolnak december 23-tól 26-ig, illetve december 28-tól 31-ig.

Ugyanezeken a napokon a dél-angliai Newhaven rendkívül forgalmas kompkikötőjének határőrizeti alkalmazottai is sztrájkolnak.

A szakszervezet azzal indokolta az akciót, hogy a kormány mindössze 2 százalékos béremelést ajánlott a szolgálat dolgozóinak, és ezt többszöri tárgyalás után sem volt hajlandó emelni.
A PCS szakszervezet 10 százalékos béremelést követel.

A brit statisztikai hivatal (ONS) legutóbbi adatai szerint októberben 11,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában.

Mark Serwotka, a szakszervezet főtitkára a sztrájkokat bejelentő tájékoztatóján elmondta: ilyen inflációs körülmények között a határrendészeti dolgozók közül sokan "étkezéseket kénytelenek kihagyni, vagy nem tudják fűteni otthonukat".

A brit belügyminisztérium hétfői felhívása szerint a sztrájkidőpontokban a beutazóknak hosszabb várakozási időre, fennakadásokra kell felkészülniük az érintett beléptető pontokon. A minisztérium kérte azt is, hogy a Nagy-Britanniába utazók indulásuk előtt ellenőrizzék járataik üzemeltetőinek legfrissebb közleményeit, útmutatásait.

A tárca közölte ugyanakkor, hogy katonákat, köztisztviselőket és más területeken dolgozó, önkéntesen jelentkező kormányalkalmazottakat képez ki a határrendészeti feladatok ellátására arra az esetre, ha a meghirdetett sztrájkokat a Border Force dolgozói valóban megtartják.

A londoni belügyminisztérium javasolja, hogy a jogosult beutazók a sztrájkok idején használják az elektronikus beléptető kapukat (eGates). A tizenöt legnagyobb brit repülőtéren és nemzetközi pályaudvaron 270 ilyen berendezés működik. Ezeket a kapukat azok vehetik igénybe, akiknek biometrikus azonosítóval ellátott útlevelük van, betöltötték 12. életévüket - bár a 12-17 év közöttiek csak felnőttek kíséretében használhatják az e-kapukat -, és brit vagy EU-állampolgárok.

Beléphetnek Nagy-Britanniába az e-kapukon keresztül az amerikai, a kanadai, az ausztrál, az új-zélandi, a japán, a szingapúri, a dél-koreai, a svájci, a norvég, a liechtensteini és az izlandi állampolgárok is.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.