hirdetés

Kényeztetés a Vörös-tenger partján

Aki tisztában van vele, mit várhat el, mi az, amiben része lehet, nem fog csalódni: az egyiptomi tengerparti üdülések a legjobb ár-érték arányt képviselik idén is a magyar piacon. A Kartago Tours hurghadai tanulmányútján jártunk.

hirdetés

Nézzük csak meg részletesebben, mit is takar a bevezető „jó, ha tudjuk” kitétele! Először essünk túl a kevésbé kedvező dolgokon! A Vörös-tenger partján még a hazánkban rendkívülinek számító hőségnél is lényegesen melegebb van, ami a nagyon erős napsütéssel párosulva igencsak megterhelheti a szervezetet. Ez ellen persze egyebek mellett elegendő (rengeteg) folyadék elfogyasztásával védekezni lehet. Afrikában persze az sem mindegy, hogy mit iszunk, eszünk. Nem elég, hogy csak palackozott vízzel szabad hidratálni, Egyiptomban nem tanácsos a szállodákon kívül étkezni, és a szálloda all inclusive éttermében is jobb fokozatosan szoktatni gyomrunkat a helyi ízekhez, nem érdemes rögtön az első este minden fogást végigkóstolni a büféasztalról. Minimális odafigyeléssel tehát kivédhetők a kellemetlenségek, amelyek egyébként eltörpülnek az ország szépségei mellett.

A látnivalók, a hangulat, a hotelek könnyen Egyiptom szerelmesévé teszik azt, aki egyszer a Vörös-tenger partjára látogat. A szállodák korszerűek, szépek, kertjük, medencés területük, tengerpartjuk, kiegészítő létesítményeik maximálisan szolgálják a nyaraló kényelmét, kikapcsolódását. A személyzet mindent megtesz a vendégekért, a vendéglátók udvariasak, mosolygósak és nem utolsósorban igyekeznek tisztára suvickolni a hotel minden szegletét.

Minden igényre. Szép környezet, jó körülmények, megfizethető ár
Minden igényre. Szép környezet, jó körülmények, megfizethető ár

Ügyelnek a részletekre. A lehető legjobb feltételeket teremtik meg
Ügyelnek a részletekre. A lehető legjobb feltételeket teremtik meg

A Vörös-tenger egyszerűen csodálatos: tiszta, nagyon óvott, simogató kék víz (megtévesztő nevét a partját övező vöröses apró kavicsokról kapta), szigorúan védett élővilág, amelyben még akár az úszni nem tudó is kedvére gyönyörködhet a korallok felett lebegve a nagy sótartalmú tengervízben. Ha nem elég a tenger, akkor részt vehetünk sivatagi szafarin, delfinshow-n, szórakozhat a család víziparkban, vagy akár kényeztethetjük magunkat török fürdőben.

És akkor még nem is beszéltünk Egyiptom nagy turisztikai vonzerejéről, a kihagyhatatlan ókori emlékekről. Fáradtságosan ugyan, de a célért a hosszú utazást bevállalva a tengerparti nyaralást gazdagíthatjuk a gízai piramisok, Luxorban a királyok völgye vagy például az edfui Hórusz-templommal kombinálva az asszuáni gát megtekintésével. Kit ne bizsergetne meg ezeknek még csak az említése is?

Mindezeket a páratlan lehetőségeket kívánta bemutatni a Kartago Tours utazási iroda viszontértékesítőinek és a szaksajtó képviselőinek, amikor a szezonkezdettel egy időben, május 20-án tanulmányutat indított Hurghadára, az egyik legismertebb vörös-tengeri üdülőhelyre.

Gazdag szállodakínálat

Jelenleg a Kartago Tours a hurgadhai térségben (ez a településen és közvetlen környékén felül felöleli a mintegy 60 km távolságban délre lévő safagai és az ugyancsak délre eső Makadi Bay üdülőterületet, illetve északra El Gounát is) jelenleg 44 hotelt szerepeltet a nyaralókínálatában. A választékban a legkülönbözőbb igényeknek megfelelő szálláshelyek lelhetők fel, szinte mindegyik a legjobban keresett négy- és ötcsillagos besorolású, all inclusive ellátással.

Találhat ízlésének megfelelőt, aki a nyüzsgős, bazáros, szórakozóhelyes környéket kedveli, az is, aki ki sem akar mozdulni a szálloda tágas, zöld nyugalmából. Választhatunk kifejezetten gyerekbarát elhelyezést, de éppen a kicsik zsivajától mentes hotelt is. Ha valaki a vízi sportok megszállottja, akkor mehet szörfözésre, kite-ozásra elsőrangú lehetőségeket teremtő szálláshelyre.

Kert, medence, tenger. Minden csak egy lépésre van
Kert, medence, tenger. Minden csak egy lépésre van

Informations. Az egyik szálloda menedzsere tart tájékoztatót
Informations. Az egyik szálloda menedzsere tart tájékoztatót

És természetesen dönthet a pénztárcánk is, de még a kifejezetten olcsónak számító hotelek is remek tengerparti kikapcsolódásra nyújtanak lehetőséget. Szinte elképzelhetetlen, hogy (illeték nélkül) akár 60 ezer forint körüli összegért is ki lehet gazdálkodni a repülőutat és az egyhetes (helyi) négycsillagos szállodai tartózkodást all inclusive ellátással. De a jobb szállodákért sem kell az utasnak túl mélyen a zsebébe nyúlnia, már alig heti 90-100 ezer forint körül befizethet egy igényes ötcsillagos hotelbe. Az odajutáshoz a főszezonban heti három alkalommal indulnak charterjáratok Budapestről a Kartago Tours szervezésében.

Privát luxus. A tengerparton helyenként exkluzív pihenőhelyet lehet bérelni
Privát luxus. A tengerparton helyenként exkluzív pihenőhelyet lehet bérelni

A nyugalom szigete. A fakultatív programok egyik fő célpontja a Giftun-sziget
A nyugalom szigete. A fakultatív programok egyik fő célpontja a Giftun-sziget

Tanulmányúton. Mindenütt a legjobb szálláshelyeket kerestük
Tanulmányúton. Mindenütt a legjobb szálláshelyeket kerestük

És aki nemcsak fürdőzéssel, napozással kívánja tölteni egyiptomi nyaralását, annak a Kartago Tours, illetve helyi partnerirodája olyan széles kiegészítő programajánlatot állított össze, hogy akár egy kéthetes nyaralás minden napjára juthat egy-egy különleges élmény.

Első a biztonság

Leszögezhetjük, hogy a biztonságért nincs ok aggódni, feszültségnek nyoma sincs (ha leszámítjuk a hazautazásunkkor kezdődő és Egyiptom életében sorsdöntő elnökválasztást kísérő felfokozott hangulatot). A turisták épségét mindenütt nagyon vigyázzák. Ez az egyiptomiak szemszögéből (is) életbe vágóan fontos.

Az ország GDP-jében ugyanis az idegenforgalom néhány évvel ezelőtt még 10-12 százalékkal részesedett. Mára ez bőven 10 százalék alá esett, az idelátogatók száma több millióval, az ebből származó bevétel dollármilliárdokkal zuhant. A gazdasági válság mérte az első csapást a turistáskodásra a megcsappant fizetőképes kereslet okán. De ez még a kisebbik rossz volt, a hatalmas visszaesést a 2011-es úgynevezett arab tavasz közismert eseményei idézték elő, mivel érthetően nem szívesen kockáztatja az utas, hogy egy politikai, társadalmi feszültségekkel ennyire terhes országba utazzon.

Hátat fordítottak. Nem könnyű a turistákat visszacsalogatni.
Hátat fordítottak. Nem könnyű a turistákat visszacsalogatni.

Egyiptom mintegy 100 millió lakosának pedig nagy-nagy szüksége van az idelátogatókra. Hatalmas méreteket ölt a szegénység, a munkanélküliség, az elmaradottság, a népesség száma viszont meredeken növekszik.

Sok vidéken élőnek az egyetlen munkalehetőség az idegenforgalomból adódik, szezonban tömegesen vándorolnak az emberek – iszlám többségű ország lévén a férfiak – a tengerparti üdülőhelyekre munkalehetőség reményében.

A nagy többség a megélhetésért (meg mert egyszerűen kedves, barátságos emberek) igyekszik mindent megmozgatni azért, hogy tökéletes nyaralásban lehessen részünk, a hatóságok pedig ezt a biztonság maximális garantálásával támogatják.

Túlfoglalkoztatottság. Az idegenforgalomnak rengeteg munkaerőt kell felszívnia
Túlfoglalkoztatottság. Az idegenforgalomnak rengeteg munkaerőt kell felszívnia

Szem-szájnak ingere. Kulináris élményekkel is csábítják a vendégeket (Virágh Judit felvételei)
Szem-szájnak ingere. Kulináris élményekkel is csábítják a vendégeket (Virágh Judit felvételei)

Jól példázza az idegenforgalommal szembeni felfokozott várakozást a Luxorban megesett közjáték. Amikor egy alabástromműhelyben a tulajdonos megtudja, hogy magyar vagyok, és újságíró, a lelkemre köti, hogy feltétlenül írjam meg, Egyiptom biztonságos, és nagyon szeretik, nagyon várják a magyar turistákat. Kérésének azért sincs okom nem eleget tenni, mert a személyes tapasztalat sem mutat mást.

Bíznak a növekedésben

A Kartago Tours sem vonhatta ki magát az elmúlt évek meghatározó eseményeinek hatása alól, és az általános tendenciáknak megfelelően szintén elszenvedte az Egyiptomba irányuló utasforgalom visszaesését.

A tavalyi év azonban már jól indult, de az augusztusi újabb politikai hullámvölgynek betudhatóan mégsem sikerült 2013-ban növekedést produkálni. Az utazási irodánál a fejlődés egyik zálogát a globális gazdasági és a helyi politikai-társadalmi helyzet remélhető stabilizálódásában látják, amelynek első bíztató jelei az idei hurghadai előfoglalásoknak az előző évihez képesti 35 százalékos növekedésében tükröződnek.

Az egyik meghatározó közép-európai utazásszervezőként azonban korántsem csak a külső körülményekkel sodródva várják a fejleményeket az Exim-Kartago cégcsoportnál, illetve hazai vállalatánál. Az utasok (vissza)hódítását legalább annyira remélik a szolgáltatások kiváló ár-érték arányától, a fakultatív programok gazdag és egyedi választékától, a magyar piacon exkluzív hotelek és szállodai szolgáltatások bevezetésétől, valamint az eddiginél erősebb marketingtevékenységtől.

A Kartago Tours több évtizedes tapasztalata, megbízhatósága, stabil pénzügyi és nemzetközi háttere szintén azok a tényezők, amelyek az utazni vágyók döntését nagyban befolyásolhatják – hangsúlyozta Hajducsi Tamás marketingigazgató.

Virágh Judit
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk