Svédország vízi kapuja
Bájos kávézók, kikötő, kilátó, kézműves butikok, múzeumok – és persze a fő jelszó, a lagom. Ami annyit tesz: éppen elég, nem kell több a boldogsághoz.
Az első göteborgi emlékem pár évtizedre nyúlik vissza. Az egyik akkori vezető magyar szállodalánc rendszeresen szervezett – az IBUSZ-szal közösen, afféle szocialista PR-céllal – magyar napokat. A külföldi nagyvárosok szállodáiban mindenféle finom hazai falattal, cigányzene-karral, dínom-dánommal várták a vendégeket.
Örült ennek mindenki, a magyar séfek csakúgy, mint a helyi magyar turisztikai képviselet vezetője, no meg a svédek is. Persze akkor még nem létezett internet, és töredéke volt a be- és kiutazó forgalom a mainak.
Meghívtak az eseményre néhány újságírót is. Nagy örömömre így lehetőségem volt „hivatalosan" is találkozni a Svédországban élő testvéremmel, akihez akkor még igen ritkán utazhattam. Az akkori Göteborg persze teljesen más volt, mint a mai. Akkor alig hallottam az utcán külföldi szót a volt szocialista országok „disszidensein" kívül, akiket a svéd kormány sokféle módon támogatott.
Naivitását olykor kihasználták egyes külföldiek – nem mindenki érkezett azért, mert „politikailag üldözték". Akadt, aki ugyanúgy szélhámoskodott, mint otthon, ráadásul itt jó terepre talált.A város akkor tiszta volt, elegáns, nagyon modern, főleg a Keletről érkezőnek. Ma is az, bár sok minden megváltozott azóta.
A teljes írást laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.
