hirdetés
hirdetés

Kellemes húsvéti ünnepre számítanak a szállodák

Az utóbbi évek egyik legjobb húsvéti forgalmára számítanak, mind a fővárosi, mind a vidéki szállodák. Kivételek persze akadnak, például azok a panziók, amelyek a rezsiárak miatt már hónapok óta bezártak. De azokkal már nem foglalkozik senki. Inkább arról olvasni híradásokat, hogy egymás után nyílnak az ötcsillagos szállodák Budapesten, amelyek külföldi tulajdonosait kevéssé izgatja a villany- vagy a gázszámla - írja laptársunk, az mfor.hu.

hirdetés

Az emberek úgy vélik, hogy az otthoni húsvétolás is költséges mulatság, meg a szállodai is, de az utóbbi inkább élményszámba megy. A wellness verhetetlen vonzerő.

Több mint 400 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11 százalékkal több, mint tavaly – áll a Magyar Turisztikai Ügynökség pár nappal ezelőtt kibocsátott jelentésében. A foglalások 38 százaléka afővárost, 62 százaléka pedig a vidéket veszi célba. A nemzetközi turizmus visszatérő lendületét jelzi, hogy az előző évhez képest 30 százalékkal több külföldi előfoglalás jött erre az időszakra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint. A húsvéti hosszú hétvégén legtöbben Németországból, Izraelből és a szomszédos országokból érkeznek a vidéki szálláshelyekre.

Bár az élelmiszerboltokban néhány termék olcsóbb lett, ez nem befolyásolja, hogy a sonkáért, a tojásért, a medvehagymáért néhol 30-40 százalékkal többet kell fizetnünk, mint akár egy éve is. Akkor már inkább rúgjunk ki a hámból és utazzunk el – vélik azok, akik megengedhetik ezt maguknak.

Képünk illusztráció / Depositphotos
Képünk illusztráció / Depositphotos

Ahol házhoz megy a húsvéti menü
Ha mégsem vágunk neki az autópályának, akkor jöhetnek a húsvéti Sunday Brunch-ök, némi kényeztetésként a háziasszonynak. Ez viszonylag új jelenség a magyar éttermekben, elsősorban a külföldi szállodaláncok gyakorlatából ered.

A Marriott Hotel DNB Budapest éttermében már évtizedek óra nagy siker a húsvéti brunch, azaz a reggelivel egybekötött ebéd, amely egész napos élményt nyújt. A legkülönbözőbb stílusú fogásokat kínálják ilyenkor, természetesen a hagyományos magyaros húsvéti ételek kiemelt hangsúlyt kapnak. A séfek minden évben más és más menüsort találnak ki, ugyanis sok a törzsvendég. A turistákon és a hazánkban élő külföldieken kívül legalább akkora a magyarok száma. A gyerekeknek külön menü és program jár.

Ami igazi exkluzivitás, hogy a húsvéti ebéd vagy vacsora, ha kérik, házhoz megy, gyönyörűen szervírozva, attól függően, hány főre rendelik, azaz nem kell a háziasszonynak bajlódnia a sonkafőzéssel meg a zöldségfélék beszerzésével.

Harminc százalékos az áremelkedés
A Danubius Hotelsnél pozitívan alakulnak a foglalások a következő hónapokra, különösen a húsvéti időszakot illetően. Az ünnepi hosszú hétvégén a lánc vidéki házai igen népszerűek.

„Elsősorban az all inclusive, családbarát Danubius Hotel Bük, ahol várhatóan telt házzal üzemelünk majd, itt már most 90 százalékos a foglaltság. Az aktív kikapcsolódásra vágyókat főképpen a győri Danubius Hotel Rábában várjuk, itt az előrejelzések szerint 70 százalék körül lesz a foglaltság” – tudom meg Bogár Zoltán központi üzletfejlesztési igazgatótól.

Az átlagárak vidéken jellemzően 20-30 százalék közötti mértékben emelkedtek. A vendégek a legtöbben belföldről érkeznek, ezt követi Szlovákia, Csehország és Ausztria. A tipikus tartózkodási időtartam 3 éjszakás.

Depositphotos
Depositphotos

Érkeznek Izraelből és Olaszországból is
A vidékkel párhuzamosan a Danubius budapesti szállodáinak a kilátásai is folyamatosan javulnak. A főváros az elmúlt hónapokban is egyre növekvő népszerűségnek örvend. A vendégéjszakák száma dinamikusan növekszik, jóllehet, a legtöbb küldőországból elmaradt az érkezés a Covid előtti időszakhoz képest. Ezt ellensúlyozza a tavalyi árakhoz képest egy 25-30 százalékos, euróban mért átlagárnövekedés.

A húsvéti időszak alatt erősödő kereslet várható, elsősorban a jó lokációjú, közepes méretű szállodákban. Idén a téli időszakban – a klasszikus küldőpiacok mellett, mint Németország, USA, Nagy-Britannia – kiemelt turisztikai érdeklődés volt megfigyelhető Izraelből és az olasz piacról is. Bízunk abban, hogy ezek a pozitív trendek folytatódnak. Bár a fővárosba utazók között még mindig kevés a belföldiek száma, az ünnepi időszakban megnő az érdeklődés a hazai vendégek részéről is – tette hozzá Bogár Zoltán.

Jóval magasabbak az átlagárak, mint tavaly
Amint Géher Zoltán igazgatótól megtudom, a Zeina Hotels mindhárom budapesti szállodájában csütörtökön, pénteken és szombaton általában már közel 90 százalékos az előtöltöttség.

„Sajnos vasárnap már csak 70 (szerencsére a Continental 82) százalékos, míg a hétfő tradicionálisan alacsonyabb, ami megfelel a korábbi békeidők előfoglaltsági adatainak” – nyilatkozza Géher Zoltán.

A legjobb hír azonban (mármint nem a vendégeknek, hanem az üzemeltetőknek – a szerk.), hogy az átlagár 33-52 százalékkal magasabb, ráadásul euróban, 2022 húsvétjának 4-5 napjához viszonyítva, miközben tavaly egy héttel későbbre eset a tavaszi ünnep.

Elek Lenke

A teljes cikk ITT olvasható.

 

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk