A V4 országok és családok

Egész napos családi programokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a V4 Évadzáró Ünnep június 30-án a Várkert Bazár és a Művészetek Palotája (MÜPA) előtt. A két helyszín között egész nap hajójárat közlekedik, így a változatos programokat egy dunai úttal is összeköthetik a családok. A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnökség záróeseménye mindkét helyszínen különleges koncertekkel zárul, a Várkert Bazárnál utcabállal, a MÜPÁ-ban Operettgálával, melyet mozikoncert és látványos fényeffektek kísérnek. Az ünnepélyes programsorozat térítésmentes minden érdeklődő számára.

Magyarország ötödik V4 elnökségét zárja ünnepélyesen 2018. június 30-án, szombaton. A Magyar Turisztikai Ügynökség változatos és színes, ingyenes programkínálattal készül ezen alkalomból a megszokottól eltérően két helyszínen. A családok minden tagja számára izgalmas élményeket kínáló programok 10 órakor kezdődnek a Várkert Bazár és a Művészetek Palotája előtt. Az „Egy hajóban evezünk” szlogennel szervezett V4 Évadzáró Ünnepen a két helyszín között ingyenesen igénybe vehető hajójárat közlekedik.

A V4 Évadzáró Ünnep a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt számos szórakozási lehetőséget nyújt; a bábelőadásoktól és a fimvetítésektől kezdve a hangszerkészítő workshopon, az utcabálon és a táncházon át a komoly- és könnyűzenei koncertekig mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb programot. A zenei élmények mellett mindkét helyszínen a négy tagország, azaz a cseh, lengyel, szlovák és magyar gasztro-különlegességeket is megízlelhetik a látogatók.

Az egész napos programsorozatot a Várkert Bazárnál Egri Péter és a Mystery Gang, valamint Heinz Gábor Biga koncertjei zárják, a MÜPA színpadán pedig 19 órától a négy ország sztárjai lépnek fel egy nagyszabású Operettgálán. A V4 gáláról azok sem maradnak le, akik nem jutnak be a MÜPÁ-ba. Ők az épület mellett óriáskivetítőn nézhetik végig Rost Andrea és a Nemzeti Filharmonikusok előadását.

„A magyar V4-elnökség alatt szervezett lakossági rendezvények fő célja egyfelől az, hogy még jobban megismerjük a visegrádi négyek hagyományait, kultúráját, másfelől pedig az, hogy a családok minél több időt töltsenek el közösen, és minél maradandóbb élményekkel gazdagodjanak a főváros kiemelt turisztikai helyszínein” - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Hozzátette: „Egy ilyen rendezvény, mint a V4 Évadzáró Ünnep tökéletesen teljesíti ezt a célt, hiszen a két helyszínen szervezett kulturális programok hozzájárulnak a V4 nemzetek közösségének erősödéséhez is, közben pedig az egész családnak tartalmas szórakozást adnak. A helyszínek között közlekedő hajójárat pedig igazi közös családi felfedezőprogrammá teheti a napot, hiszen olyan szempontból láthatják a látogatók a fővárost és annak kincseit, ahogyan mindenkinek látnia kell legalább egyszer.”

„A magyar V4 elnökség fontos célként fogalmazta meg, hogy a V4-fogalmát – kiemelve a politikai-diplomáciai eszköztárból – kézzelfoghatóvá tegye a lakosság számára, és a négy ország közötti viszonyt még szorosabbra fűzze. Az elmúlt egy évben emiatt számos társadalmi programot szerveztünk” - mondta Varju Krisztina Dóra, Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztos.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.