hirdetés
hirdetés

Berlini fal? A meg mi?

A német fővárosban élő fiatalok kétharmada szinte semmit nem tud a hírhedt berlini falról - tűnt ki egy szerdán nyilvánosságra hozott berlini felmérésből.

hirdetés

A tekintélyes Forsa intézet annak kapcsán végezte a közvélemény-kutatást, hogy közeleg augusztus 13., a jelenlegi főváros keleti és nyugati részét 28 éven keresztül elválasztó fal megépítésének 50. évfordulója. Az évforduló kapcsán Berlinben nagyszabású megemlékezésekre kerül sor.   

A felmérés szerint a 30 év alatti, de mindenekelőtt a rendszerváltás utáni berlini fiatalok csaknem 70 százaléka számára augusztus 13. semmit nem mond, jelentős részüknek fogalma sincs arról, hogy mi történt akkor.   

Elgondolkoztató

A válaszok alapján szakértők számára  feltűnő, illetve elgondolkoztató volt az is: a berliniek mintegy 10 százaléka még mindig azon a véleményen van, hogy a fal építése "helyes lépés" volt. A szóban forgó 10 százalék úgy vélekedett, hogy csakis így lehetett megőrizni az egykori kommunista NDK stabilitását, illetve  megakadályozni azt, hogy a keletnémet szakemberek Nyugatra vándoroljanak át.    

A hírhedt berlini fal támogatói mindenekelőtt azok közül kerültek ki, akik annak idején Berlin keleti felében éltek. Meglehetősen nagy volt a "helyeslők aránya az egykori keletnémet kommunista utódpártot", a PDS-t is magában foglaló, reformkommunista Baloldal pártja híveinek körében.   

Ezzel egy időben vált ismertté, hogy a helyi törvényhozási választások előtt álló Mecklenburg-Elő-Pomerániában a Baloldal pártjának tartományi szervezete augusztus 13-ra tűzte ki kongresszusát. Ezen pedig olyan határozatot készül elfogadni, amely a berlini fal építését "kényszerű szükségszerűségként" kívánja megvédeni.    

Az egykori keletnémet hatóságok 1961. augusztus 13-án kezdtek hozzá a 155 kilométeres fal felépítéséhez. Annak fennállása alatt, 1961 augusztusa és 1989 novembere között mintegy 5000 embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe szöknie, és körülbelül ugyanennyit fogtak el menekülés közben. Német kutatók, illetve történészek hivatalos adatai szerint a falnál 136 személy vesztette életét szökés közben, túlnyomó többségüket a keletnémet hatóságok lőtték agyon.    

A hírhedt határlétesítményt kitervelő, néhai keletnémet kommunista párt- és állami vezető, Walter Ulbricht 1961. június 15-én a világsajtó képviselői előtt még azt állította: az NDK-nak nem áll szándékában semmilyen falat emelni Berlinben.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Csökkentse-e ön szerint a Főváros a budapesti utcai futóversenyek számát?

Kiadónk társoldalai