Turisztikai márkanévvé fejlesztik a Bükkalját

Hét dél-borsodi falu az idegenforgalom fejlesztéséért fogott össze. Közösen pályáztak és több mint négyszáz millió forint európai uniós támogatást nyertek el.

A projektben Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Noszvaj, Szomolya és Tard vesz részt. A fejlesztés zászlóshajójának nevezett Cserépfalu polgármestere Kósik István a Turizmus Online-nak elmondta, hogy az építészeti- és a matyó hagyományokra, valamint a nagy múltú bükkaljai kőkultúrára alapozva indították el a munkát. Cserépfalun, - szép környezetben -, a Bükki Nemzeti Park és a Hór-patak völgyének bejáratánál látogatóparkot építenek, ahol kávézó és étterem várja a vendégeket. Emellett a park rész lesz a kőkultúra emlékhelyének számító Subalyuki Múzeum, továbbá kerékpárkölcsönző, gépkocsi parkoló, játszótér, sütő-főzőhely és egy helyreállított mészégető kemence is kapcsolódik ehhez az együtteshez. Mindezek az önkormányzat és egy vállalkozó partnerségével valósulnak meg.

A program keretében a többi társuló faluban eltérő jellegű és kisebb értékű fejlesztéseket valósítanak meg az idegenforgalmat szolgálva. Bükkzsércen kilátót létesítenek borospincével és kemencékkel. Cserépváralján turisztikai fogadóépületet építenek, Tardon felújítják a rendezvényteret és a pincesort, Szomolyán helyreállítják a kőhodályt és kőkereszt parkot létesítenek. Noszvajon, a több mint százéves Gazdaházat már felújították és az egykori barlanglakásokat pedig turisztikai attrakciókká fejlesztik. Bogácson a híres gyógyfürdő elől indítják majd útjára azt a turistabuszt, mellyel naponta szállítják a vendégeket a környező falvak rendezvényeire.

Kósik István kiemelte, hogy az előkészületek után kezdődhetett el a konkrét munka és hamarosan indulhat a cserépfalui látogatóközpont kivitelezése. A többi településen tervezett beruházásokhoz pedig a közbeszerzési kiírást követően kezdenek hozzá. A projekt megvalósításával a Bükkalját turisztikai márkanévvé kívánják fejleszteni és ezzel másoknak is szeretnének példát mutatni. Ennek érdekében vonzó turistaprogramokat dolgoznak ki, melyekbe bevonják az egri és a bükki borvidék, valamint a helyi kézművesek termékkínálatát is. Bíznak abban, hogy a kezdeményezésük a bel- és külföldi turisták-, illetve az említett hét faluban a vendégéjszakák számának növekedésében mutatkozik meg.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.