2022-től MotoGP-futamot rendezhet Magyarország

Magyarország 2022-től gyorsaságimotoros-világbajnoki (MotoGP) futamot rendezhet - jelentette be a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki futam szombati napján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László azt mondta, hosszabb ideje folytattak tárgyalásokat a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló céggel, amellyel szándéknyilatkozatot is aláírtak, a következő lépés pedig az, hogy a kormánynak február 28-ig végleges döntést kell hoznia többek között a helyszínről és a rendezéshez kapcsolódó intézkedésekről. "November folyamán, december elején a kormány elé kerül a magyar autó- és motorsport fejlesztésére kidolgozott stratégia, amely számos célt és intézkedést tartalmaz, és amelyre többek között a sportági eredményességen, valamint a turizmusra gyakorolt hatáson túl azért is van szükség, mert Magyarországon az autóipar erőteljesen meghatározza a gazdaság sikerességét" - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.

Hozzátette, hogy az idei év második negyedévében 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, amely kiemelkedő adat Európában. "A stratégiát tartalmazó dokumentum szerint a legfontosabb beavatkozási területek a Hungaroring és a hazai sportinfrastruktúra fejlesztése, az újabb nemzetközi sportrendezvények hazai megrendezése lehetőségének feltérképezése, közlekedésbiztonsági akcióterv kidolgozása, valamint a versenymérnök-képzés fejlesztése" - foglalta össze a stratégia elemeit Palkovics László.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a MotoGP-futam megrendezésének érdekében új versenypálya épülhet Kelet-Magyarországon, és kiemelte, a gyorsaságimotoros-vb egy futamának megrendezése önmagában óriási ismertséget képes adni Magyarországnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonsági kérdésekben is hasznos lehet. "Olyan ez, mint egy piramis, amelynek az alján az utcai motorozás, vagy akár a robogók, elektromos kétkerekű közlekedési eszközök találhatók, a tetején pedig a MotoGP" - fogalmazott Kósa Lajos.

Hozzátette, határozott szándék, hogy az új pálya olyan kelet-magyarországi helyszínen legyen, ahol a nyári időszakban a rendezvénynapok száma teljes. "A kétkerekű járműveket érintő közlekedésbiztonsági intézkedésekkel foglalkoznunk kell, mert Magyarországon jelenleg 200 ezer aktív, a járművét szezonban heti rendszerességgel használó motoros van, további 100 ezer ritkábban motorozik, viszont a regisztrált motorkerékpárok száma az országban több mint egymillió" - hangsúlyozta, kiemelve, hogy a nagyvárosi közlekedésben a "kétkerekű alternatíva" a különböző vizsgálatok eredményeit elnézve "ígéretesnek tűnik".

Talmácsi Gábor, a sportág egyetlen eddigi magyar világbajnoka sajtótájékoztatón elmondta, üdvözli a kormányzat célkitűzéseit, fontosnak tartja, hogy legyen az országnak autó és motorsport stratégiája. A jövő tehetségeinek felfedezése és kinevelése ugyanis a kormány támogatása nélkül nem biztosítható-tette hozzá a világbajnok."A MotoGP család örökös tagjaként óriási lehetőséget jelent a hazai rendezésű futam" - húzta alá Talmácsi.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.