3,5 napra növelné az átlagos tartózkodási időt a BFTK

Évértékelő összefoglalót készített a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, amelyből az is kiderül, hogy a tavalyi 2,5-ről 3,5 napra növelnék a turisták átlagos tartózkodási idejét. 

Az eddigieknél több nemzetközi turisztikai eseményen jelent meg, kapcsolatait erősítette, és új akciókkal lépett színe 2016-ban a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), a magyar főváros hivatalos turisztikai szervezete, amely rendkívül sikeres évet zárt. A szervezet csaknem egy tucatnyi nemzetközi szakmai, illetve közönségvásáron, valamint workshopon vett részt – emlékeztetett rá Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője.

Az ügyvezető kiemelt néhány jelentős eseményt: a BFTK tárgyalt az Európai Turisztikai Szövetség, az ETOA, valamint az amerikai utazási irodák szövetsége, az ASTA képviselőivel. A két szervezet meghívta tagjai sorába, illetve rendezvényeire a BFTK-t.

Régóta és ténylegesen fennálló stratégiai partnerségét erősítette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal, így 2017 januárjától a BFTK a Szállodaszövetség stratégiai társult tagjává vált.

A turisztikai szakma egyik vezető rendezvényén, a 182 ország mintegy 5 ezer kiállítóját felvonultató londoni 37. World Travel Market (WTM) szakvásáron a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ képviselte Budapestet.

Tavaly áprilisban rendezték Frankfurtban az egyik legnagyobb üzleti utaztatási világvásárt, az IMEX-et. A BFTK fesztivál portfóliójának bemutatásán túl, a Budapest Card projekt kártyaként működő egyedi, testreszabott megoldásairól folytak tárgyalások, 11 ország 33 üzleti partnerével.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Barcelonában is képviselte a fővárost a Barcelona MICE (üzleti) workshopon. A kínai kapcsolatok erősödését jelzi, hogy Pekingi ajándék címmel augusztus 19-én színes showműsorral köszöntötte az érdeklődőket a kínai főváros a Szabadság téren. 2016 első hat hónapjában 70%-kal emelkedett a kínai vendégek és vendégéjszakák száma a magyar fővárosban, a szakértők pedig az év további részére szintén jelentős, 60%-os növekedést jósoltak, ami csaknem 225 ezer Magyarországon eltöltött vendégéjszakát jelent.

A BFTK nem utolsó sorban kulturális vonzerőt teremt és tart fenn a négyévszakos fesztiválok, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társszervezésével, valamint a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi, és Tavaszi Vásár rendezésével és népszerűsítésével. A Zenélő Budapest egész nyáron át tartó eseménysorozatában – amely a BFTK operatív együttműködésével valósult meg – több mint 500 mini-koncertet hallgathattak meg a budapestiek és a városba látogató turisták.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szakmai fórumot rendezett, valamint a Fővárosban élőket, a belföldi turistákat látta vendégül szeptember 27-én a Turisztikai világnapon. Az érdeklődők egy turista szemével fedezhették fel Budapest látványosságait, legújabb attrakcióit és kulturális értékeit. A programokra hatalmas volt az érdeklődés, több mint 2000 regisztráció érkezett a BFTK-hoz.

A Budapest Card magyarországi utazók számára készült változata, a 48 órás Belföldi Budapest Card a BFTK új terméke is megjelent 2016-ban. A kártya élménycsomagja csaknem 100 szolgáltatást tartalmaz. Egyebek között ingyenes tömegközlekedést és díjtalan belépést 9 fővárosi múzeumba. A kártya kínálata MÁV menetjegy-kedvezményekkel is bővült. A hazai utazók 20 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a MÁV-START és a GYSEV járataira.

A nemzetközi kapcsolatok élénkülésének eredménye, hogy 2017 októberében a BFTK nyertes pályázatának köszönhetően Budapest láthatja vendégül a 4. TIC Expert Meetinget. A nemzetközi turista információs hálózatban dolgozó turisztikai szakemberek találkoznak és osztják meg egymással tudásukat a magyar fővárosban.

A BFTK célkitűzése 2017-re a Budapestre irányuló turizmus szempontjából a mennyiségi növekedés mellett az, hogy a városba érkező turisták tovább maradjanak, legyen annyi és olyan minőségű kínálat, amiért megéri plusz egy napot eltölteni (2 és fél nap helyett átlagban 3 és fél nap tartózkodási idő legyen a cél), illetve, hogy többet költsenek, azaz hogy Budapest értéke, megítélése „egy polccal feljebb kerüljön”, olcsó célpont helyett egyre inkább értékes tartalmat kínáló városként tudatosuljon. 


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.