50 pályázat érkezett a #HelloHungary feliratok megfestésére

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Turizmus Világnapja alkalmából jelentette be: kilenc installációt ad arra a célra, hogy fiatal művészek, alkotók tervei alapján átfessék azokat, és így műalkotásokká alakuljanak át. Összesen 50 terv érkezett, ezekre a Facebookon lehet szavazni, a legtöbb szavazatot elnyerő pályázatok pedig teljes méretben is elkészülnek majd, és az ország különböző pontjain válhatnak népszerű szelfiponttá. 

Az első óriás #HelloHungary feliratot 2016. szeptember 27-én adta át a Magyar Turisztikai Ügynökség a Turizmus Világnapján. Most, egy év elteltével egy új #HelloHungary generációt indít útjára az MTÜ, az eddigi fehér színű feliratok mellett művészi alkotássá átalakított feliratok létrejöttét is támogatja.

Az MTÜ szeptember végén hirdette meg „Az Én Magyarországom" pályázatot, és 9 óriás feliratot ajánlott fel arra a célra, hogy ezeken a felületeken mutassák meg az alkotók, hogy mit jelent számukra Magyarország. Látványtervekből végül 50 érkezett, ezekre lehet az MTÜ Facebook oldalán szavazni 

A látogatók dönthetik el, hogy melyik az a 9 legjobban sikerült festmény vagy alkotás, amelyeket szeretnének viszontlátni a #HelloHungary óriás feliratokon. A győztes tervek felhasználási jogát az MTÜ megvásárolja az alkotótól, és ez alapján készül el a 9 új óriás installáció. 

Azért, hogy inspirációt adjon a művészeknek, a Magyar Turisztikai Ügynökség a szentendrei Art Capital egyik alkotóját, Verebélyi Diát kérte fel még korábban arra, hogy fesse meg a „nulladik" #HelloHungary installációt.

Azt, hogy hogyan készült ez a műalkotás, az alábbi videóban mutatják be:

{youtube|id=nbiWd_YPODg}

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.