A foglalási rendszerek új generációját fejlesztette ki a Travelgate

A Travelgate utazási rendszerei az elmúlt másfél-két év alatt annyit fejlődtek, mint az utóbbi 6-8-ban – hangsúlyozta Bodza Ferenc tulajdonos-ügyvezető, aki elmondta, az utazási irodák mellett most a túraszervezők számára dolgozták ki új, Trevolution nevű terméküket. 

A pandémia időszakát nagyon aktívan töltötték és az utazásszervezőket is kiszolgáló rendszert fejlesztettek Trevolution néven. A rendszert a tour operátokat és viszonteladókat kiszolgáló komplex rendszerek új generációjának tekintik, mivel az ügyviteli szoftver és foglalási rendszer egyben B2B és B2C oldalakkal egyaránt. Ráadásul felhő alapú, vagyis nincs helyhez kötve a használata, ott használja az ember a gépén, ahol szeretné. Tehát ez egyrészt egy foglalási lehetőség: a rendszerben közvetlenül, egy helyen foglalhatók azoknak az utazásszervezőknek az árualapja, amelyek feltöltik bele ajánlataikat. 2021 Ősszére várhatóan már 8-10 utazásszervező, köztük a Kartago Tours, az Anubis Tavel, a Haris travel, Unitravel, Personal Tours és a La Grotta árulapja is elérhetővé válik foglalási rendszerként. Ezek ráadásul valós idejű adatokként jelennek majd meg, a szabad helyek és árak azonnali ellenőrzése révén. Ez azt jelenti, hogy ha egy szervező leakciózza a rendszerben egy útját, az azonnal láthatóvá válik az utazásközvetítő oldalán, nem csak másnapra, hanem késés nélkül.

Bodza Ferenc hangsúlyozta, hogy rendszerük mindemellett teljeskörű számviteli kezelést is biztosít: számlák, bizonylatok kiállítása, pénztárkezelés akár könyvelésre feladással. Korábbi fejlesztésű, TravelGATE foglalási rendszerükkel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy az utazásközvetítők több mint 70 magyar tour operátor, valamint számos osztrák és német utazásszervező ajánlatát érik el ezen keresztül, és egyedülállóan nagy kínálattal rendelkeznek a hajós utakból. Kiemelte, hogy megfelelnek a GHV követelményeinek, és már kizárólag teljes árat tüntetnek fel. Múlt heti szezonnyitó, utaztatóknak szóló eseményükön arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen adatokat, kiegészítéseket kell tartalmaznia egy ajánlatnak, hírlevélnek ahhoz, hogy az GDPR-kompatibilis legyen, és kiküldői elkerüljék a bírságot. A szakember szerint a képeket feltöltő irodáknak, arra is nagyon oda kell figyelniük, hogy azok jogtiszták-e, ugyanis ha nem, az is komoly érvágást jelenthet számukra. Az ügyvezető azt is hangsúlyozta, hogy a pandémia alatt számos iroda bezárta, szünetelteti weboldalát, nekik a TravelGATE B2B rendszerét akciósan fel tudják ajánlani az átmeneti időszakra.   


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.