A hétvégére koncentrálódtak a magyarok belföldi utazásai

Rövidült, miközben gyakoribbá vált a belföldi nyaralás: az elmúlt 3 hónapban minden második belföldi szállásfoglalás csupán 1 vagy 2 éjszakára szólt. A Szallas.hu friss elemzése szerint azonban a turisztikai szektor így is jobban teljesített, mint tavaly: a harmadik negyedévben 8 százalék feletti volt a növekedés. A legnagyobb zsúfoltságot a Siófokon szabadságukat töltők élhették át, míg egy átlagos kikapcsolódásra 54.297 – SZÉP-kártyás fizetés esetén 61.580 - forintot költöttünk. 

Tavalyhoz képest rövidült a nyaralások hossza 2016. III. negyedévében: a foglalások fele szólt 1, illetve 2 éjszakára, miközben a 3 és annál hosszabb időszakra szóló kikapcsolódások aránya csökkent 2015 hasonló időszakához képest. „Inkább többször, de rövidebb időre mentünk pihenni, jellemzően valamilyen Balaton-parti településre. A tendenciában fontos szerepet játszik a szeptemberi nyár is, hiszen az olykor 30 fokos őszi hétvégéken sokan döntöttek úgy, hogy 1-2 napos pótnyaralást iktatnak be” – mondta Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

Az elmúlt negyedévben minden negyedik belföldi foglalás (27%) a családi nyaralás során költséghatékony megoldást kínáló apartmanra érkezett. „A foglalások értéke nagyon széles skálán mozgott: volt, aki 1372 forintból vett ki szobát, miközben a legnagyobb értékű foglalás ennek több mint 1300-szorosa, 1,8 millió forint volt. Egy átlagos kikapcsolódásra 54.297 forintot költöttünk, ami 2 százalékos bővülés az elmúlt év hasonló időszakához képest. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy a SZÉP-kártyák 20 százalékkal gyakrabban kerültek elő fizetéskor, s ezekben az esetekben az átlagérték is magasabb, 61.580 forint volt” – tette hozzá Pálinkás János.

Ha a nyár nyerteseit települések szerint vizsgáljuk, akkor Siófok örülhet leginkább, a legtöbb vendég a Balaton-parti várost választotta fő utazási célpontként. Nem meglepetés Budapest 2. és Hajdúszoboszló 3. helye sem, a három város évek óta vezeti a top 10-es listát a július 1-jétől szeptember 30-áig tartó időszakban. Az élbolyban egy jelentős változás figyelhető meg: a tavalyi 4. Balatonfüred egy helyet csúszott a népszerűségi listán, helyét Eger vette át. „A megyei adatok a települések rangsorát tükrözik. A belföldi turisztikai forgalom közel 50 százalékát népszerűségi sorrendben Somogy, Veszprém, Heves, illetve Pest megye adta, a legzsúfoltabb nyári nap egyébként augusztus 8-ára esett idén. A Szallas.hu foglalási adatai alapján a III. negyedévben 8-9 százalék közötti növekedéssel számoltunk” – mondta Pálinkás János.

Hideg vízből meleg vízbe

Az év hátralévő részében a belföldi vendégforgalmat a wellness típusú kikapcsolódás alakítja, ami mind a helyszín, mind a szálláshelytípusok kiválasztásában markáns változást hoz. „Októbertől dinamikusan megnő a wellness-csomagajánlatok iránti érdeklődés, a legvonzóbb célpontok sorrendben Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Gyula, ahol többnyire 3 és 4 csillagos szállodákban foglalnak a magyarok 2 főre, átlagosan 2,5 éjszakára, 78 ezer forint értékben” – mondta a Szallas.hu képviselője.

A 10 legnépszerűbb hazai település 2016. III. negyedévben
(Zárójelben a tavalyi év azonos időszakának helyezései.)

1. Siófok (1.)
2. Budapest (2.)
3. Hajdúszoboszló (3.)
4. Eger (5.)
5. Balatonfüred (4.)
6. Gyula (7.)
7. Balatonlelle (6.)
8. Szeged (8.)
9. Hévíz (-)
10. Zalakaros (10.)

Forrás: Szallas.hu


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.