A Korona név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez

Pedig a Covid kezdetén, amikor még mindenki koronavírus-járványnak hívta, a névazonosság alaposan megtépázta az Accor-csoporthoz tartozó Mercure Budapest Korona Hotel jó hírét, de ez vendégszámokban szerencsére nemigen volt mérhető, hiszen akkoriban nem volt amúgy sem jelentős vendégforgalom a fővárosban. Így a Korona is „kibekkelte” ezeket a nehéz időket, és idővel visszatérhettek a régi kerékvágásba.

Mindezt a ház igazgatójától, Kollin Gergelytől tudtuk meg egy, a szállodájuk Winestone éttermében tartott kötetlen sajtóbeszélgetésen. A meghívás apropója különben nem a helyszínt adó szálloda volt, hanem a többek közt a Koronát is üzemeltető Accor-cégcsoport egyik menedzserének bemutatása, a kelet-európai talent és culture vezető Komlósi Gabriella, aki egyben az Accor magyarországi területének HR-vezetéséért is felel.

 

Teljes felújítás – zárás nélkül

Mint a vendéglátó ház igazgatója elmondta, a 33 éves múlttal rendelkező belvárosi hotelben jelenleg 80 kollégával dolgozik együtt, és kiemelte, hogy a világjárvány első évében még senkit nem bocsájtottak el, csak a második évben került erre sor, akkor sem jelentős mértékben. Három éve fejezték be a teljes felújítási munkálatokat, minden szobát és közösségi teret érintett a felújítás, 2020-ra – a járvány és lezárások idejére - nyithattak (volna) ki teljesen ismét. Náluk is megvalósult az, ami szinte az Accor védjegyének számít a felújítási, átalakítási munkálatok során: végig üzemelnek, amíg tartanak a szállodában a munkák.

Csak mindig egy-egy szint lezárásával oldották meg, hogy zavartalan legyen a munkamenet és közben zökkenőmentesen folyjon a vendégfogadás.

Jelenleg, tudtuk még meg Kollin Gergelytől, napi 100-200 közötti vendégérkezést regisztrálnak, elsősorban európai fókusszal: Angliából, Franciaországból és Olaszországból érkeznek a legtöbben. A Covid ideje alatt mindössze három hónapig voltak csak teljesen zárva, de a rendelkezések értelmében corporate vendégek akkor is érkezhettek.

 

Sok a pályakezdő, az onboarding a nyerő

A szállodaigazgató ismertetője után Komlósi Gabriella mindehhez hozzátette, a világjárvány ideje alatt a kormányzati segítségnek köszönhetően bérkiegészítéssel próbálták megtartani házaikban a munkaerőt, valamint ez volt az az időszak, amikor rengeteg képzést tartottak online felületeken. (Zoom, Teams stb.) A járvány alatt sajnos számos munkakör megszünt (pl. nem volt szükség londínerre, sem guest relation pozícióban dolgozókra), ha módjuk volt rá, átképezték ezeket a feleslegessé vált munkaerőt. Gabriella így fogalmazott: „a válság egy lehetőség volt arra, hogy optimalizáljuk a működésünket”.

A munkaerő kapcsán még megjegyezte, hogy náluk sok a pályakezdő, az onboardingra nagy hangsúlyt fektetnek. 30-35 százalékos cégcsoportjuknál a fluktuáció, és megtudhattuk azt is, hogy a magyarországi 24 (ebből 17 a fővárosban, a többi vidéken található) , általuk üzemeltetett hoteljükből 23 ma is nyitva van – egyedül a Sofitel Chain Bridge a kivétel –, de mint ezt mi is megírtuk, a pesti, Duna-parti ház teljes átalakítás és épp eladás alatt van.

Alapvetően az Y- és a Z-generáció tagjai közül kerülnek ki alkalmazottjaik, a régebbi korosztályt képviselő kollégák aránya ma már a felére csökkent a cégcsoporton belül.

Komlósi Gabriella elmondta még, sok náluk a pályakezdő, vagy más iparágból érkező munkavállaló, és nem a többdiplomás, többféle nyelvet jól beszélő álláskeresők jelentkeznek az interjúkra. Ez az onboarding szempontjából elég megterhelő, hiszen nagyobb feladat a betanítás időszaka, és több időt is vesz el, mint korábban.

 

Végül a generációk közti különbségek kapcsán megjegyezte, míg az idősebb, azaz a Y és X generációkból kikerült kollégák lojálisak a munkahelyükhöz, addig a fiatalabb generáció tagjairól ez nem mondható el. Ezért is szervezték meg számukra a cégcsoporton belül az ún. Bloom programot, amelynek lényege, mint megtudtuk, hogy akikben látnak potenciált, azok a fiatalok 1-2 éven belül akár szállodavezetők is lehetnek náluk – ezért egy éves vezetői képzést kapnak. Viszont, emelte ki Gabriella, hogy esetükben vállalják a mobilitást, azaz, ha úgy hozza a feladat, akkor szívesen költözzenek A-ból B-be. Alapvetően jellemző az Accornál, mondta zárásként, hogy vezetőiket saját képzésük segítségével, belülről oldják meg, ritka, hogy külső területről érkezett jelentkezőt bíznak meg ezzel. Húzóerő különben egy-egy szállodájuk nyitása, egy-egy brand bevezetése, ennek a lehetőségnek kevesen tudnak ellenállni, ilyenkor nincs munkaerőhiány, szívesen és sokan jelentkeznek egy-egy pozícióra.

Forrás: Turizmus Online

Forrás: Fotók: Accor Hotels


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.