A MABEUSZ szerint is tarthatatlan a helyzet a bulinegyedben

A Magyar Beutaztatók Szövetségének tagjai mind a fentartható turizmus hívei. Ami az utóbbi években a “bulinegyedben” kialakult, akkora terhet ró az ottani lakosságra, hogy az már szinte elviselhetetlen, főleg az idősebb lakosok számára – mondta szerkesztőségünknek Kálmán István, a szövetség elnöke.

Ahogy arról mi beszámoltunk, február 18-án tartják a szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló helyi népszavazást, ahol ha az igenek nyernek, a helyeknek zárva kell tartani éjfél és reggel hat között.

A MABEUSZ elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy tisztában vannak vele, hogy a partyzók nemcsak a szórakozó helyeken, hanem sokszor a nyílt utcán hangoskodnak, a hajnalban az utcán hagyott szemét pedig jogosan irritálja a lakókat. Emellett ezen a környéken nagyon sokan vásároltak fel ingatlanokat, amit kiadnak a kerületben bulizó fiataloknak, akik sokszor az éjszakai buli után házon belül folytatják a hangoskodást.

A másik oldalon Budapest éjszakai élete rengeteg turistát vonz a fővárosba -folytatta az elnök - illetve azok a szervezett csoportok, akik nem kifejezetten ezzel a céllal érkeznek hozzánk, azok is szívesen ellátogatnak ebbe a negyedbe szórakozni. Nincs pontos számadatunk, de a szervezett turistáink kb. 10% -a néz körül a “latin negyedben”- hangsúlyozta Kálmán István.

A “Ruin pubs” Budapest egyik vezető termékévé vált, szinte mindenki hallott már róla, szeretné megnézni, nem csak a fiatal, hanem a középkorú turisták körében is érdekességnek, kuriózumnak számít, ami egy nagyon különleges városnegyedben található építészeti és kultúrtörténeti nevezetességek mellett – mondta az elnök.

Szerintünk az nagyon nagy baj lenne, ha a magyar turizmus országos szinten megérezné a szórakozóhelyek éjféli bezárását, amennyiben ezt szavazzák meg a kerület lakói.

Kérdéses, hogy ez a konfliktus feloldható-e. Európában már több városban is találkozhatunk a turisták özönét korlátozó rendelkezésekkel (Barcelona, Velence), és a MABEUSZ szerint arra kell törekedni, hogy Budapesten ne kerüljön erre sor és egy kompromisszumos megoldást tudjanak találni a felek.

Összességében úgy látja a szakmai szervezet, hogy a népszavazás előtt szükséges lenne még egy újabb egyeztetés a lakosság és a helyi vállalkozók között, hogy mik lehetnének azok a változtatások amik enyhíthetnék a lakosok terheit.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.