A rendezvényszakma Oscarját kapta ez a programsorozat

Tekintélyes nemzetközi szakmai elismerésében részesült a Magyar Turisztikai Ügynökség 2022. évi Szent István Nap ünnepségsorozata a 13. Global Eventex Awards szakmai versenyen.

A „Tűz és fények játéka” a Ceremony kategória arany, az államalapításunkat ünneplő eseménysorozat egésze pedig a Celebration Event kategória ezüst minősítését érdemelte ki. Az augusztus 20-i többnapos, nagyszabású eseménysorozatot a nemzetközi szakma az egyik legjobb európai rendezvényként tartja számon.

Idén már 12. alkalommal díjazták a nemzetközi rendezvényszakma legkreatívabb, leginnovatívabb és leghatékonyabb eseményeit. Az Eventex Awards minden évben több különböző kategóriában ismeri el azokat az egyedülálló eseményeket és marketingkampányokat megvalósító vállalatokat, ügynökségeket, amelyek technológiai újításokat, kreatív megoldásokat vagy szolgáltatásokat kínálnak a rendezvényipari és élménymarketinggel foglalkozó iparági szereplők számára.

A zsűri az iparág legkiemelkedőbb szakembereiből, vezető magazinok neves újságíróiból, szakmai egyesületek vezetőiből, kongresszusi irodák képviselőiből áll. A 2023-as megmérettetésre rekordszámú pályamű érkezett: 49 országból összesen 761 nevezés. Ezek közül a szakmai zsűri a Ceremony kategóriában arany, míg a Celebration Event kategóriában ezüst díjat ítélt oda a Magyar Turisztikai Ügynökség által megvalósított, 2022-es Szent István Nap rendezvénysorozatnak. Olyan neves nemzetközi események közé került a Szent István Nap, mint a Qatar Airways 25. jubileumi eseménye, Hong Kong Újévköszöntője, vagy a FIFA futball világbajnokság zárórendezvénye.

A Magyarország születésnapjának méltó megünneplésére létrehozott rendezvénysorozat minden évben a nyár egyik csúcspontjának számít, és turisztikai szempontból is évről évre kiemelkedő eredményeket ér el.  Az ünnepségsorozat tavaly több, mint húsz helyszínen, több száz programmal, családi- és gyermekműsorokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint hagyományos magyar ízekkel várta a látogatókat. Az idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő Szent István Nap rendezvényeinek előkészületein és a négy napon át tartó programok megvalósításán több, mint 12 ezer ember dolgozott. A rendezvény ékköve a már tradíciónak számító augusztus 20-ai tűzijáték volt.

A „Tűz és fények játéka” egy kisgyermek álmán keresztül mesélte el a magyar történelem nagy pillanatait, nagyszabású tűzijátékkal, melyben 40 ezer pirotechnikai effekt és 600 drón kápráztatta el a közönséget. A látványos ünnepi show keretében összesen 74 kilövési helyszínről, uszályokról, bárkákról és két budapesti hídról repült többek között rómaigyertya, üstökös, tűzmozsár és tűzijáték-bomba az égbe. Újdonságként a történelmi műsor tartalmához igazodó szimbólumokat, többek között kokárdákat, holdat, csillagokat is megjelenítettek a szervezők. A nagyszabású fény- és drónshow által dinamikusan elevenedett meg többek között a Szent Korona, valamint államalapító királyunk, Szent István király képe is. A tavalyi tűzijátékot mintegy 4,5 km hosszan csodálhatták meg a nézők a Duna jobb és bal partjáról.

A díjazottak listája megtekinthető az eventex.co hivatalos oldalán: Winners in 'Events' track - Eventex Awards 2023

Forrás: MTÜ


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.