A szállodai kekeckedők többnyire nők és gazdagok

Csak minden 5. szállásadónál nem volt még példa kekeckedő vendégre – derült ki a Szallas.hu legújabb felméréséből. Jellemzően a nők és a tehetősebb vendégek tesznek panaszt, melynek tárgya akár a rossz időjárás is lehet, amit számon kérnek a szállásadón. A recepción vagy a vezetőségnél reklamálnak, de a többség bárkivel megelégszik, aki elérhető éppen. Bár a legtöbb szálláson csupán évi 1-2 alkalommal fordul elő szőrszálhasogatás, néhol hetente megesik. Általában a szolgáltatást, a többi vendéget vagy a berendezést éri szó.

Csak minden 5. szállásadó büszkélkedhet azzal, hogy nem volt még példa nála kekeckedő vendégre, a többiek nem ilyen szerencsések a Szallas.hu legfrissebb kutatása szerint. Ugyan többségüknél évente csak 1-2 alkalommal fordul elő szőrszálhasogatás, vannak, akiknél havonta vagy hetente tiszteletét teszi egy-egy akadékoskodó vendég.

Ha panaszfelvételre kerül sor, jellemzően a nők hallatják a hangjukat.

„A nemük mellett a gyakori reklamálók korára és társadalmi helyzetére is kíváncsiak voltunk: főként a 36-45 évesek és a tehetősebbek reklamálnak” – ismertette a részleteket Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A perlekedők túlnyomó részének nem számít, hogy kinek, csak mondhassa, de a recepciósoknak és a vezetőségnek jobb felkészülni az ilyen esetekre, mert a kutatás szerint náluk ér révbe a panasz.

A szomszédban romantikázó párok, a gyerekzsivaj és az ittas, ricsajozó társaságok a legzavaróbbak
A vendégek leggyakrabban a szolgáltatásban találnak kifogásolni valót, ezt követően különböző hangoskodók verik ki a biztosítékot. A szomszédtól átszűrődő ágynyikorgás, a gyerekek lármázása és az ittas csapat a vezető indíték általában.

„Olykor előfordul kirívó eset is, például olyan dolgot hiányolnak, ami eleve nem is elérhető a szálláson, mint amikor csendes elvonulásra meghirdetett erdei szálláshelyen csodálkoztak, hogy nincs internetkapcsolat” – mondta Mészáros Judit. A felmérésből az is kiderült, hogy egyes vendégek a televízió csatornakínálatát is szigorúan bírálják, de „penetráns szagú légfrissítő” is volt már kártérítési vita tárgya.

„A kekeckedő vendégek jellemzően túloznak – tette hozzá Mészáros Judit. – Egy ártatlan poloska felbukkanása esetén már csótányt kiáltanak némi kedvezmény vagy extra szolgáltatás reményében”. Ezt igazolja az az eset is, amikor a 25°C-os kinti hőmérséklet ellenére hiányolta valaki a fűtést a szobából, vagy amikor túl világosnak találta a hálót, pedig csak nem húzta be a sötétítőt.

A kutatás azt is vizsgálta, vajon a vendégnek mindig igaza van-e. „A szállásadók kétharmada mérlegeli a helyzetet, de közel húsz százalék a körülményektől függetlenül helyt ad a reklamációnak” – egészítette ki Mészáros Judit.

A szállásadók csaknem fele szerint nincs jó megoldás az ilyen vendégek kezelésére, ötödük csak elismeri a panaszt, de ugyanennyien vélik, hogy kárpótlás is megilleti a kekeckedőt, ami jellemzően grátisz szolgáltatás vagy kedvezményes utalvány, esetleg hosszabbítási lehetőség. A vendégek zöme egyébként utólag tesz panaszt, alig harmaduk ad hangot nemtetszésének még a helyszínen.


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.