Árstop lesz a Szent István-napi rendezvényeken

A Szent István Napra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken.

A Szent István Nap termékek közül az ásványvíz (190 Ft), a sör (350 Ft) és a perec (300 Ft) a tavalyi áron lesznek kaphatóak, a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest.

A kedvezményes étel, és italkínálatot a Szent István Nap pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók. A szervezők célja, hogy a Szent István-napi étel- és italkínálat mindenki számára elérhető és megfizethető legyen, ezért a kilátogató vendégek idén is fix áron vásárolhatják meg ezeket.

A költségek meghatározásakor kiemelt szempont volt, hogy a kiskereskedelmi árak legalacsonyabb zónájába essenek, így az ásványvíz, a sör és a perec ára változatlan tavalyhoz képest, a további termékek ára pedig csak minimálisan növekedett, de továbbra is jóval a piaci ár alatt érhetőek el a rendezvény ideje alatt.

A széles termékpaletta és a megfelelő kiszolgálás érdekében a rendezők számos olyan céggel működnek együtt, akik tapasztalatban, minőségben és termékpalettában is megfelelnek az elvárásoknak. Ilyen partner a Szentkirályi Ásványvíz, amely az ásványvizet, a Borsodi Sörgyárak Zrt., amely a Szent István Nap sörét biztosítja csapolva és dobozos kiszerelésben, valamint a Pepsi Cola, amely kétféle kólát kínál a rendezvényen.

Borból is széles választék lesz elérhető a Kancellár Birtok jóvoltából, míg az évszázadok óta tradicionális vendégváró ital, a pálinka is több ízben lesz kapható a Nobilis Pálinkát gyártó Spirits-68 Kft.-vel kötött partnerség eredményeként.

A Szent István Nap termékeit árusító hivatalos partnereket egy jól látható, Szent István Nap-logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől. 

Forrás: www.szentistvannap.hu


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.