Átadták a megújult margitszigeti Casinót

Átadták hétfőn a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál.

Az ünnepség előtti sajtótájékoztatón Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az Ybl Miklós tervei alapján épített Casino - korábbi nevén Holdudvar - épülete teljes rekonstrukción esett át.

Szántó Éva felidézte a Casino történetét, s hangsúlyozta, az átépítés a vb kapcsán megvalósuló tartós fejlesztések sorában kapott helyet.

"A világbajnokság tizenegyedik napján járunk, s eddig közel 180 ezer néző látta a sporteseményeket. Eddig sikeresen teljesítettük a vállalt házigazdai szerepet" - szögezte le. Kiemelte, vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök munkaebéden látta vendégül Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét, aki elismerését fejezte ki a vb rendezésének magas színvonaláért.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, a felújítás méltó módon valósult meg az épület történetéhez, s remek példa arra, a főváros hogyan bánik műemléki épületeivel. 

"Nagyon szépen és eredményesen készült el ez a beruházás. Permanens értéket képvisel a Casino, amelynek átépítése beleillik a fővárosi önkormányzat négy évvel ezelőtt elfogadott programjába. A jövőben is ugyanilyen lendülettel, jó gazdaként kívánunk a Margitszigettel bánni." - fogalmazott.

Kifejtette, szeretnék, hogy a Magyarországra látogató szurkolók többet kapjanak a vizes vb és a masters vb közel egy hónapja alatt, mint amire számítottak, s elégedetten távozzanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a budapesti vizes világbajnokság alatt a szervezők adminisztrációs részlegének ad otthont az épület, amely ezt követően alkalmas lesz konferenciák, esküvők megrendezésére. 

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.