Az élő népművészetet mutatja be a hétvégi Veszprém Folk fesztivál

Népzenei koncertek, néptáncbemutató, gyermekprogramok és táncház várja a közönséget. Az eseményen mások mellett fellép a Csík Zenekar és Szalóki Ági is.

Vastag Richárd, a VeszprémFOLK fesztivál főszervezője az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendezvényen az országosan ismert előadók mellett a helyiek is közönség elé lépnek szeptember 15. és 17. között a belváros négy helyszínén.

Pénteken Pusztai Boglárka prímást hallhatja a közönség, fellép a népzenét és világzenét ötvöző Ötödik évszak és a Góbé zenekar, színpadra lép Császár Dominik dudás, valamint a Csík zenekar is.

Szombaton lesz az Irinyi Fúvószenekar koncertje, valamint fellép a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és

Szalóki Ági is. A közönség emellett megtekintheti Paár Julcsi nép- és világzenei elemekből álló, táncos, mesés  Rókatánc című előadását.

Vasárnap Ricsi bácsi játszóháza várja a gyermekeket, emellett az érdeklődők megtekinthetik Battyányi-Nagy Annamária Poetikus Folkór című előadását.

A színpadi programok mellett pénteken és szombaton a nap folyamán több alkalommal táncház várja az érdeklődőket.


Mike Friderika, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programigazgatója elmondta: a Folk fesztivál egy új színfolt lesz a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program rendezvényeinek sorában. A fesztivál programjai elsősorban a családokat szólítják meg, és rendhagyó terek is szerepet kapnak a fesztiválon.     

Polgári István, a Vbusz Veszprémi Közelekedési Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az utazóközönség a Vbusz járatain a fesztivál programjait népszerűsítő zenészekkel, színészekkel találkozhat.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.