Boros Emese lett a Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban nemrég megalakult Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi külügyi és külgazdasági főtanácsadója, dr. Boros Emese lett. 

Májusban jelent meg a kormányhatározat, mely szerint május végétől a turizmusdiplomácia hivatalosan is átkerül a külügyi-külgazdasági tárcához. Ahogy mi is beszámoltunk róla, az új főosztály a kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár irányítása alatt fog működni.

Az új főosztály vezetője dr. Boros Emese, aki a következő tevékenységeket látja el:

a) irányítja a turizmusdiplomáciai feladatok ellátását, a turisztikai diplomaták tevékenységét, illetve a külképviseletek turizmusdiplomáciai tevékenységét,

b) képviseli Magyarországot a nemzetközi és regionális turisztikai szervezetekben,

c) részt vesz a két- és többoldalú turisztikai együttműködésekben, közreműködik azok végrehajtásában,

d) támogatja a szakterületért felelős állami vezetők turizmusdiplomáciai tevékenységét, és szakmailag előkészíti a szakterületért felelős állami vezetők külföldi látogatásait,

e) ellátja a Kína és a kelet-közép-európai országok turisztikai együttműködésével kapcsolatos kormányzati koordinációt igénylő feladatokat, működteti a Turisztikai Koordinációs Központot,

f) gondoskodik a kínai turistacsoportok ADS rendszerben történő beutaztatásával kapcsolatos feladatok ellátásáról.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.