Budapesten tarthatják a Turisztikai Világszervezet közgyűlését

Három év múlva közel ezer turisztikai szakember jöhet el hazánkba: Budapest is esélyes helyszíne az ENSZ Turisztikai Világszervezete, a UNWTO 2019-es, 24. közgyűlésének. A múlt heti – a hivatásturisztikai piac szereplői számára kulcsfontosságú – barcelonai IBTM World kiállítást követően november 23-án és 24-én Madridba és Lisszabonba látogatott a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Glázer Tamás madridi látogatása során Győri Enikő nagykövettel, majd dr. Somogyi Zoltánnal, a UNWTO főtitkár-helyettesével folytatott megbeszélést. Az utóbbi találkozó során elhangzott: Budapest reális eséllyel a 2019-es UNWTO közgyűlés helyszíne lehet. A nagy befogadóképességű, új budapesti kongresszusi központ megnyitása a várakozások szerint fővárosunkat néhány éven belül Európa legnépszerűbb városai közé emelheti a MICE szegmens tekintetében. Szóba került továbbá a UNWTO és a Magyar Turizmus Zrt. közötti információszolgáltatás - az eddigieknél is - hatékonyabbá tétele. Mindkét fél úgy vélte: a magyarországi turizmus és turisztikai marketing fejlesztésének megfelelő tervezéséhez területi analízisekre és folyamatos információcserére van szükség a két szervezet között.

A Társaság egész évben kiemelt figyelmet fordít a spanyol piacra: az MT Zrt. spanyol külképviseletén keresztül hamarosan Portugáliában is megjelenik, ahol szintén növekvő érdeklődés figyelhető meg hazánk iránt. Spanyolország hazánk 13. legfontosabb turisztikai küldőpiaca: a spanyol vendégeknek éves szinten már közel 400 ezer vendégéjszakát köszönhetnek a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek – az MT Zrt. további bővülésre számít. A Társaság hamarosan bemutatja 2016. évi marketingtervét, benne az új külképviseleti koncepcióval, amely a regionalitásra épül. Ennek lényege abban ragadható meg, hogy a Társaság a meglévő külképviseletek tevékenységét kiterjeszti a hasonló kulturális jegyekkel, attitűdökkel rendelkező régión belül. Magyarország számára versenyelőnyt jelent, ha megfelelő szinten képviselteti magát azokban a turisztikai küldőországokban is, amelyekre más desztinációk sokszor kisebb figyelmet fordítanak.


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.