Dűlőtúrák és koncertek a Tokaji Bornapokon

Nemzetközileg is ismert és elismert boros eseménynek szánják a szervezők a Tokaji Bornapok programsorozatát, amelyet a korábbi borfesztiválok méltó, még színvonalasabb utódrendezvényeként először június 3. és 5. között rendeznek meg a történelmi borvidék fővárosában.

A tokaji Kulturális és Konferencia Központ szervezésében megrendezett Tokaji Bornapokon is a bor és a minőségi programok kapják a főszerepet, a háromnapos programsorozat azonban sokban különbözik elődjétől. A cél az, hogy pár éven belül nemzetközileg ismert boros eseménnyé nője ki magát - közölte Erdős József, a tokaji önkormányzat sajtószóvivője.

Hozzátette, hogy a Tokaji Bornapok egyik legfontosabb újdonsága, hogy a Tokaj Reneszánsz - Tokaji Nagy Borok Egyesületével karöltve tartják meg a rendezvényt, ami garanciát jelent a minőségi borokra, az azt készítő borászatokra.

A város főtere mellett számos más helyen is kóstolhat a közönség: a Tokaj szívében működő borászatokban, valamint a Szerelmi Pincesoron is várják a látogatókat, illetve az elmúlt évben átadott Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is kóstolókkal, borbemutatókkal készülnek.

A Kossuth téri fesztiválszínpadon koncertet ad Palya Bea, Geszti Péter és zenekara, a FolkFusion, Schwartz Dávid és a Soul Session, valamint Balássy Betty és Varga Feri. A programot kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai bemutatók és dűlőtúrák színesítik.

A bornapokon adják át a Polgármesterek Borát, amelynek több mint tíz éves hagyománya az összefogást jelképezi. Tokaj-Hegyalja 27 településének vezetője itt veszi át jelképesen azt az üveg száraz és édes fehérbort, amelyet a Grand Tokaj készít és kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag reprezentatív célokat szolgál.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.