Egy átlag magyar nyelvtudás nélkül is 4000 angol szót tud

Több mint négyezer olyan angol szó létezik, amit mindenki ismer, csak nem tudja, hogy tudja. Ezeket a kifejezéseket a hétköznapi életből, így reklámokból, filmekből, a bevásárlóközpontok polcairól, híres emberek nevéből, márkanevekből vagy akár a magyar nyelvből tanuljuk meg úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vesszük. Legtöbbször magyar szóként azonosítjuk őket.

Stadler Veronika tolmács, fordító a mindenki által elsajátított angol szavakat gyűjtötte össze egy könyvsorozatba. Az Angol Szóhoz Jutsz című tematikus kötetek mindegyikében több mint 800 szó történetét járja körül, ami nagy segítséget nyújthat azoknak, akik önállóan szeretnének nyelvet tanulni.
Veronika 22 éve foglalkozik angoloktatással, a tanfolyamokon egy-egy szó tanításakor el szokta mondani annak a történetét, hogy ne legyen olyan idegen, és könnyebben meg lehessen jegyezni.

„Tavaly szeptemberben kezdtem el a szógyűjtést, de a mai napig találkozom olyan szavakkal, amik nincsenek még benne a listában. Nyitott füllel járok, figyelem az emberek beszélgetését, hallgatom a podcastokat, olvasom a könyveket és nézem a filmeket, és amikor hallom azokat a szavakat, amelyeket mi is angolul használunk, kijegyzetelem őket”, mesélt a munkafolyamatról a tolmács, fordító.

De angol szavakért nem kell messzire menni – elég, ha végigveszünk egy átlagos hétköznapot. Reggel megnyomod a snooze gombot a telefonodon, majd beállsz a zuhany alá, és magadra kened a shower gelt. Ezt követően bekapcsolod a rádióban a morning show-t, híreket hallgatsz a celebekről, miközben eszel egy toastot és valamilyen superfoodot vagy ham and eggset, és megiszol egy yellow label teát. Ebédszünetben beugrasz a bankba, megemeled a limited, amit az online banking nem engedett. Visszafelé útba ejted a közértet: joghurt, grapefruit, pomelo, extra virgin olívaolaj kerül a kosaradba. Paypass-szal fizetsz. Eszedbe jut az utolsó céges party, ahol a mixer rázta a shakert, koktélokat keverve. Munka után shoppingolsz egy plázában vagy egy outlet centerben – és ismét ömlenek ránk az angol szavak.


Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.