Egyedi stílusú hotel épül Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn

Elkezdődött a Pangea Ökocentrum és Szálloda építése Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. 

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere az 1,643 milliárd forint értékű, teljes egészében a Modern városok programja keretében zajló beruházás keddi alapkőletételén azt mondta: a nyolcvanágyas hotel országosan is egyedi megjelenésű lesz.

Közölte, a jelenleg is működő Hotel Dzsungel állatkerti szálláshelyet "kinőtte" a vendégforgalom. A tizennyolc szobás, hatvan férőhelyes diákszálláson egy évre előre kell szobát foglalni, az oktatóbázisnak is tekintett hotelben évente háromezer gyermek és felnőtt vesz részt valamilyen állatkerti programon vagy foglalkozáson.

A több mint 2600 négyzetméter alapterületű új szállodában a szobák mellett egy konferencia- és oktatóközpontot hoznak létre tantermekkel és rekreációs helyiségekkel, illetve egy száz férőhelyes konferenciateremmel.

A beruházáshoz szükséges területet az önkormányzat vásárolta meg 2015-ben, a fejlesztés várhatóan a következő főszezonra, azaz 2018 júniusára készül el - mondta a városvezető. 

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója az ünnepségen kiemelte: sajátos hangulata lesz az új szállodának, minden szoba más-más állatról lesz elnevezve, és a névhez alkalmazkodik majd a helyiség berendezése, kialakítása is. 

A Pangea Ökocentrum és Szálloda része a Nyíregyházi Állatpark fejlesztését célzó, 6,7 milliárd forint összértékű programnak. Ennek keretében megújul például a világ legritkább és legveszélyeztetettebb állatfajának, a hópárducnak a kifutója és kibővítik a fókamedencét is.

A tervek szerint kiépítenek egy négy kilométer hosszú ökológiai tanösvényt, továbbá előkészítés alatt van az India-ház és egy Európában egyedülálló, 3 milliárd forintból megépülő, a jégkorszakot bemutató látványosság is. Utóbbi két beruházás 2018-ban, illetve 2019 végére készülhet el.

Forrás: MTI


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.