Egyre több az amerikai, kínai és koreai beutazó turista

A főszezonnak számító nyári hónapok első kétharmadának adatai alapján az látszik, hogy míg a magyarok kevesebbet utaznak itthon, mint egy éve, addig a külföldiek annyival többen érkeznek, állapítja meg a Klasszis Média csoportban laptársunk, a Privátbankár.hu írása.

A legfrissebb adatok szerint júliusban 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött magyar turisztikai szálláshelyeken. A vendégek száma 4,3 százalékkal magasabb volt, mint 2022 júliusában, viszont a vendégéjszakáké 1 százalékkal alacsonyabb, ami azt mutatja, hogy több vendég kevesebb éjszakára foglal szállást. A belföldi vendégek száma 3,6, a vendégéjszakáké 8,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A külföldiek vendégéjszakáinak száma viszont 13 százalékkal emelkedett, és 19 százalékkal többen szálltak meg a magyarországi szálláshelyeken.

 

A külföldről hazánkba irányuló turizmus trendjét a koronavírus utáni helyreállás jellemzi, miközben a magyarok belföldi utazási kedvét az infláció és a reáljövedelmek csökkenése visszaveti, írja a monitorblog.hu.

A fővárosi idegenforgalomban hasonló trendek érvényesülnek. A külföldi vendégszámok húzzák az adatokat; a bel- és külföldiek vendégéjszakáinak száma együtt 12 százalékkal bővült éves alapon. A fővároson kívüli helyszíneken a külföldi forgalom 10 százalékos élénkülése nem tudja ellensúlyozni a belföldi 8 százalékos visszaesést, hiszen összességében 4 százalékos csökkenés tapasztalható a KSH adatai alapján.

A teljes cikk elolvasható: ITT

 

 

Forrás: monitorblog.hu / Privátbankár.hu


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.