Életet menthet a strandokon a "vízi szem"

Nem mindennapi készüléket kezdett el napi rendszerességgel használni a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.

A speciális, víz alatti szonár lehetővé teszi, hogy akár mindössze másfél perc alatt megtalálják a vízben eltűnt testet, ezáltal pedig időben megkezdhessék az újraélesztést. Ez az időtartam a szonár segítségével tizedannyi, mint az eddigi, hagyományos keresések esetében.

A nyári időszak beköszöntével egyre többször hallunk vízbe fulladásokról és vízi eltűnésekről. A találóan AquaEye-ra, azaz „vízi szem”-re keresztelt szonár, képes mindössze másfél perc alatt megtalálni egy testet a nyílt vízben, ezzel pedig akár életmentő is lehet.

„Ez egy olyan vízalatti keresőeszköz, amit nyílt vízi strandon tudunk használni, ha megtörténik a baleset. Ilyenkor a helyszíni vízimentő azonnal be tud menni a vízbe és a szonár segítségével késlekedés nélkül fel tudja kutatni az áldozatot. Ez azt jelenti, hogy ha nagyjából be tudják határolni, hol tűnt el az illető, akkor másfél perc alatt képesek megtalálni, ami tizede az eddigi keresések átlagos idejének. Pár hete egy hétvégi napon volt az Újpesti-öbölben egy vízbe fulladás, és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották a vízi szonárral. A csapat másfél perc alatt megtalálta az áldozatot” - mondta el Verőcei Attila, az eszközt Magyarországon egyedüliként forgalmazó RSCtech Kft. ügyvezetője.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot évente tucatnyi hasonló esethez riasztják. A kis, másfél kilós szerkezettel azonban most sokkal könnyebb dolguk lehet: öt percen belül akár nyolcezer négyzetméternyi vizet is át tudnak vizsgálni.

Csak az emberi testre fókuszál Hogy az egyedülálló, speciális keresésre kifejlesztett eszköz minél hatékonyabban és célirányosabban tudjon keresni, több mint ezer testet szkenneltek be, hogy megnézzék a szonárjeleiket. Később ezt építették be a mesterséges intelligenciával tanított eszközbe, amely egy X-szel jelöli a kijelzőn a feltételezett test helyét. A pontos távolság és irány is egyszerűen leolvasható. A szonár csak az emberi testet jelzi a vízben, minden más jelet figyelmen kívül hagy (pl. nagyobb halak).

„Ennek köszönhetően pár órás képzés és gyakorlás után egy laikus is könnyen tudja használni az eszközt, nem kell hozzá speciális szonár képzettség. Éppen ezért bízunk benne és dolgozunk is rajta, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen majd ez az eszköz a nyílt vízi strandokon és a kereső- illetve mentőegységeknél” - tette hozzá Verőcei Attila.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata két készülékkel rendelkezik a Balatonon. További két AquaEye pedig már az Erzsébet-táboros gyerekekre is vigyáz a Balatonnál: a készülékből az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány két darabot is vásárolt, amelyek a Zánkai Erzsébet-táborba és a Fonyódligeti Erzsébet-táborba kerültek. Ezekben a gyermektáborokban már ez a speciális eszköz is az átfogó biztonsági intézkedések része.

Noha az eszköz hamarosan talán egyre több kutató-mentő szolgálatnál és strandon is készenlétben lehet majd, az alapvető szabályokat addig sem árt figyelmen kívül hagyni a nyári strandszezonban. Csak a kijelölt helyeken fürödjünk, felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe, alkohol vagy más szer hatása alatt pedig még a partot is el kell kerülni.

Forrás: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.