Szállodások, marketingesek is szedik a szemetet

Ma indul és egész hétvégén tart a TeSzedd! akció, amelyre 115 ezren jelentkeztek az országban. A turisztikai szakma is szedi a szemetet.

Az ötödik akció elsődleges célja a szemét eltüntetésén kívül, hogy növeljék az emberek érzékenységét a természet iránt, szeretnék megértetni, mennyire fontos a szelektív hulladékgyűjtés, ezáltal az újrahasznosítás segítése és a hulladék keletkezésének megakadályozása is.

A május 15. és 17. között szervezett hulladékgyűjtési programra előzetesen május 7-éig lehetett regisztrálni, ám az akcióhoz mindhárom napon a helyszínen is lehet csatlakozni, így a korábbi évek tapasztalatai alapján akár 60-70 ezerrel is többen vehetnek részt a munkában, mint ahányan előzetesen jelentkeztek. Pénteken Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Bornemissza János, Poroszló polgármestere nyitja meg az akciót a Heves megyei településen, ezen a napon Szolnokon, Kiskunhalason, Szentgotthárdon, és Budapesten is lesznek rendezvények, de csatlakozott a Magyar Hovédség és a Honvédelmi Minisztérium dolgozói is.

A Magyar Turizmus Zrt. is aktívan részt vesz a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért – akcióban, amely ma hazánk legnagyobb önkéntes környezettisztító mozgalma. A Társaság célja, hogy a turizmus szakma figyelmét is felhívja a fogadóterületek tisztaságának fontosságára, így tavaszi nagytakarításra invitálja a szakmát Budapestre, Szentgotthárdra, Várpalotára, Balatonalmádiba, Harkányba, Szegedre, Szolnokra, Egerbe és Poroszlóra.

A Magyar Turizmus Zrt. Budapesten a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) támogatásával, az Év Szállodái díj nyerteseivel, azaz a Corinthia Hotel Budapest, a Mamaison Hotel Andrássy Budapest, a Hotel Európa Fit Hévíz és a Bo18 Hotel***superior munkatársaival közösen szedi a szemetet.

A 4 nyertes szálloda rendkívül hangsúlyosan kezeli a társadalmi felelősségvállalást, ezért munkatársaikkal nagy erőkkel vesznek részt a szemétszedő akcióban. A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, dr. Faragó Péter és Sztojanovits Kristóf, az MT Zrt. Budapest-Közép-Dunavidéki RMI regionális és marketing igazgatója, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének képviseletében Nagy-Szász István, a Mamaison Hotel Andrássy igazgatója Budapesten, a Citadella területén segít a szemétszedésben.

Társadalmi felelősségvállalás

Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a társadalmi felelősségvállalás és szemléletformálás kitűnő példájának nevezte a TeSzedd! akciót.

„Mindenkinek, minden egyes embernek és szervezetnek tennie kell azért, hogy hazánk egy tiszta, rendezett ország legyen, ahol mi magyarok jól érezzük magunkat és a külföldiek is szívesen látogatnak hozzánk. A közterek tisztasága, virágosítása, vagy a vendégszeretet fontossága olyan kérdések, amelyek nagymértékben szolgálják a turizmus fogadóképességének javítását. Konkrét akciókkal, projektekkel mutatunk példát a turisztikai szakma és a lakosság számára is. Hosszú távú folyamatok következetes véghezvitelére törekszünk. Ezek között említhető a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Virágos Magyarországért kampány, valamint a Kiváló Európai Desztinációk projekt.” – fogalmazott dr. Faragó Péter.



A vezérigazgató szavai szerint a társaság hosszú távú célja – a Turisztikai Világszervezet törekvéseivel párhuzamosan – a fenntartható turizmus megvalósítása Magyarországon, a környezettudatosság erősítése a turizmusban is, valamint a magyar lakosság életminőségének javítása. Ez utóbbihoz az utazás, a kikapcsolódás és pihenés is elengedhetetlenül szükséges, ezért a Magyar Turizmus Zrt. fontos feladata a belföldi turizmus ösztönzése is. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezeknek a céloknak az eléréséhez a turisztikai szakmával és a lakossággal összefogásban lehet közelebb kerülni. 

A Te Szedd akció vidéki helyszíneinek listáját és a szemétgyűjtés időpontjait megtalálják a Letölthető fájlok menüpontban. 

 

Forrás: MTI / turizmusonline.hu


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.