Eltűnnek a mágnescsíkok a Mastercard kártyáiról

A Mastercard bejelentette, hogy 2024-től az újonnan kibocsátott Mastercard hitel- és betéti kártyáknak a legtöbb piacon már nem kell mágnescsíkkal rendelkezniük, 2033-ra pedig valamennyi Mastercard kártyáról eltűnnek majd.

A mai chipkártyák mikroprocesszorokkal működnek, amelyek a mágnescsíkoknál sokkal nagyobb teljesítményűek és biztonságosabbak, sok ilyen chipbe apró antennákat is építenek, amelyek lehetővé teszik az érintésmentes fizetést. Még ennél is magasabb biztonságot nyújtanak azok a biometrikus kártyák, amelyeket a chip mellett ujjlenyomat olvasóval is ellátnak.

A chipkártyás fizetések elterjedésével a mágnescsíkos fizetések száma csökkenni kezdett. A Mastercard megbízásából a Phoenix Consumer Monitor decemberi felmérése szerint az amerikaiak mindössze 11 százaléka mondta, hogy a mágnescsíkos fizetést részesíti előnyben, vagyis azt, amikor a kártyát a terminálon húzzák le. Ez az arány 9%-ra csökkent azok körében, akik kipróbálták már az érintésmentes fizetést. A Mastercard 2021 első negyedévében 1 milliárddal több érintésmentes tranzakciót bonyolított le, mint 2020 azonos időszakában, 2021 második negyedévében pedig az összes személyes vásárlási tranzakció 45%-a érintésmentes volt világszerte.

A változó trendekre és fejlett technológiákra reagálva döntött a Mastercard a mágnescsíkok kivezetése mellett. A 2033-as határidő kellően hosszú időt hagy azon partnereknek, akik még mindig erre a technológiára támaszkodnak, így fokozatosan tudnak majd átállni a chipkártyás rendszerre.

A mágnescsíkok az 1960-as évek elején jelentek meg, és lehetővé tették a bankok számára, hogy a kártya adatait a hátoldalra laminált mágnesszalagra kódolják. Ez nyitotta meg az utat az elektronikus fizetési terminálok és a chipkártyák előtt, amelyek nagyobb biztonságot és valós idejű engedélyezést biztosítottak, miközben megkönnyítették a kártyaelfogadást a különböző méretű vállalkozások számára. Ez a vékony csík évtizedek óta a fizetési kártyák milliárdjain megtalálható, még akkor is, ha a fizetési technológia azóta óriásit fejlődött.

 

Forrás: Store Insider


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.