Év elején nyílik a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark Ózdon

Ütemterv szerint halad a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark építése Ózd belvárosában, az egykori kohászati üzemek területén, az itt található valamikori Fúvógépházban interaktív filmtörténeti kiállítás nyílik várhatóan a jövő év elején - mondta Haragos Péter, a tárlat megálmodója, tervezője hétfőn az MTI-nek.

A szakember szerint az uniós pályázati forrásból, csaknem egymilliárd forintból megvalósuló élménypark lehetőséget teremt a filmtörténet kulturális javainak megőrzésére és újszerű bemutatására.

Mint mondta: Ózdon mintegy kétszázezer archív filmtekercs biztonságos tárolására nyílik lehetőség, a kiállítóterek pedig lehetővé teszik a látogatóknak, hogy magyar, lengyel, cseh és szlovák filmtörténeti művekkel ne csak nézőként ismerkedhessenek meg, hanem akár "szereplőként" is. Az érdeklődők ugyanis rekonstruált díszletek között okostelefonokkal és digitális kamerákkal elkészíthetik saját kisfilmjüket, amelyet a vizitáció végén digitális formában meg is kaphatnak - tette hozzá.

Vetítők, vágóasztalok és laterna magica

A kiállításon megtekinthetők a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) tulajdonában lévő régi vetítők, vágóasztalok és filmmásolók, miként egy laterna magica is, ugyanakkor a gyűjtemény gyarapítása továbbra is cél.

A gyűjtést nehezíti, hogy az eszközök általában már egy állandó kiállítás részei, vagy kizárólag rövid távra kaphatók kölcsön.

A filmszakmai gyűjtemények tulajdonosai érzelmileg kötődnek tárgyaikhoz, ezért szinte kizárt, hogy megváljanak azoktól. Piacról vásárolni viszont kockázatos, mert nem ritka a barkácsolt antik tárgy, az innen-onnan származó alkatrészekből összerakott eszköz - mondta Haragos Péter, hozzátéve: sikerült külföldi gyűjteményből is vásárolni ritka eszközöket.

Az elképzelések szerint a látogatók megismerkedhetnek a filmművészet "képzőművészeti oldalhajtásával", a tárlaton ugyanis megtekinthető lesz jó néhány eredeti, személyre, színészre szabott jelmezterv, illusztráció is.

Haragos Péter szólt arról is, hogy a kiállítás hét méter magas és 100 méter hosszú csarnokában sikerült kihasználni a helyiség adottságait, az épület stúdióként is funkcionál, így egy díszlet, egy tank, valamint másik négy autó is kényelmesen elfért benne.

Ezeket a látogatók saját kisfilmjük forgatásánál díszletelemként használhatják majd - tette hozzá.

Forrás: MTI


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.