Ezek a fogyasztóvédelmi ellenőrzések várhatóak 2023-ban

Átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálatokra számíthatnak 2023-ban is a hazai vállalatok – hívja fel a figyelmet az Ernst & Young (EY) ezzel kapcsolatos szakmai közleménye. Idén a speciális élelmiszerek, a webshopok működése, valamint az úgynevezett greenwashing is felkerült a betervezett ellenőrzések listájára.  

Közzétette az Igazságügyi Minisztérium a 2023-ra tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programját. Ebben az évben is körültekintően vizsgálják a veszélyes eszközöket, a dohánytermékeket és a webshopok működését, de a játékokat, univerzális akkumulátortöltőket, kozmetikai termékeket és gyermekgondozási cikkeket gyártók és forgalmazók is komoly ellenőrzésekre számíthatnak.

Tavaly a glutén-, és laktózmentes termékekre helyeződött a hangsúly, idén azonban minden speciális tulajdonságú élelmiszer címkéje és kommunikációja is a hatóság fókuszába kerül. Az hatóságok ugyancsak szigorúan figyelik, hogy a cégek pontos tájékoztatást adnak-e a szavatosságról, jótállásról, és megtévesztik-e a vásárlóikat a greenwashing vagy másnéven zöldre festés módszerével, amivel a valós tevékenységüknél környezetbarátabbnak tüntetik fel magukat.

„A vállalatoknak komoly feladatot jelent megfelelni a termékbiztonsági területen hagyományosan szigorú hazai fogyasztóvédelmi hatósági elvárásoknak. A megtévesztésmentes kommunikációt pedig a reklámozandó termék helyes kategorizálásával, a fogyasztói célcsoportok viselkedésének pontos modellezésével, valamint a speciális mellett az általános reklámszabályok maradéktalan betartásával biztosíthatják”m hangsúlyozta Dr. Nagy Andrea Magdolna, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisának vezető ügyvédje.

2023-ban az ellenőrzések kiterjednek a gyermekeket és fiatalkorúakat védő reklámszabályok betartására is. A hatóság ugyancsak átfogóbban felügyeli a gyermek-, és sítáborokat, valamint a gyerekeknek szánt farsangi és halloween maszkokat, parókákat és jelmezeket. A szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök, valamint az állateledeleket és állatfelszerelést forgalmazó cégek is felkerültek a vizsgálati listára.

Az idénre tervezett teljes vizsgálati lista ITT elérhető.

Forrás: Noguchi Porter Novelli


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.