Gödöllőre érkeznek a világ legjobb természetfilmjei

2015. május 14-17-én Gödöllőn Nemzetközi Természetfilm Fesztivált rendeznek, melynek célja az emberek figyelmének felhívása környezetünk védelmére és a fiatalok szakmai segítése munkájuk fejlődésében.

A MT Zrt. Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Marketing Igazgatósága és a fesztivál szervezői egy sajtóút keretén belül mutatták be a Filmfesztivált. A meghívott szakemberek fotós workshopon, lovas bemutatón és egy magyaros ebéden vehettek részt a Lázár Lovasparkban.

A sajtótájékoztatón Sztojanovits Kristóf RMI igazgató köszöntötte a résztvevőket: „A rendezvény célja, hogy a természet- és környezetvédelem a filmszemlén keresztül beépüljön a magyar és nemzetközi fesztiválkínálatba, mely a régiónak kiemelkedő turisztikai eseménye lehet a jövőben.”

A részletes programról Ersók Nóra kommunikációs szervező beszélt: elmondta, hogy eddig is igen eredményesnek bizonyult a fesztivál, mivel neves európai stúdiók és magyar alkotók, alkotóműhelyek egyaránt képviseltetik magukat a rendezvényen. 42 országból 424 filmet neveztek többféle kategóriában, ebből 132 magyar alkotás. A versenyre nevezett filmek között van Török Zoltán legújabb filmje az Everglades is. A 2012 után készült amatőr és profi filmeket nemzetközi zsűri bírálja el, az 50 díjazott filmet pedig a nagyközönség számára másfél órás blokkokban vetítik le a három nap alatt.

A vetítési helyszínek és a kísérőrendezvények – kiállítások, szórakoztató családi programok, kézműves termékek vására, szabadtéri vetítés és koncertek – hét, egymáshoz közeli helyszínen, Gödöllő centrumában kerülnek megrendezésre. Emellett zártkörű szakmai konferenciák is lesznek, melyen a filmkészítők vehetnek részt és nemzetközi előadókkal találkozhatnak. A fesztivál pénteki napját – mely során a vetítések mellett kastélylátogatás is lesz – az iskolai csoportok, diákok figyelmébe ajánlják, melyre előzetes regisztráció szükséges, szombaton és vasárnap pedig a családokat várják.

Darázs György, a Turisztikai Egyesület Gödöllő elnöke és a Lázár Lovaspark igazgatójának célja a turizmus fejlesztése a térségben. A környék híres az arborétumáról, a sörfesztiválokról, de kerékpárbarát város is szeretne lenni, így a kerékpáros turizmust támogatva tárolókat, parkolót alakítanak ki. Elkészült, és már letölthető a Gödöllő nevezetességeit bemutató ingyenes mobilapplikáció, mely informál a mindig aktuális programokról, így a természetfilm fesztivál programja is letölthető lesz. Nosztalgiavonatokat is indítanak Budapestről Gödöllőre, a túra végén pedig a Királyi Várót lehet megtekinteni egy rövid történeti ismertetés keretében. A Lázár Lovasparkban lovas előadásokat (huszárok, íjászok) is bemutatnak.

Végezetül a Királyi Kastély ügyvezető igazgatója, Gönczi Tibor zárta a tájékoztatót, melyben megerősítette, hogy a Gödöllői Királyi Kastély Lovarda 400 fős terme a vetítések fő helyszíne lesz. A kastélyon belül a fesztivál ideje alatt kulturális programok és természetfotó-kiállítás is nyílik.

További helyszínek

A Művészetek Háza 60 fős kamaratermében a vadász-halász filmek tekinthetők meg, valamint vadászati festmény- és csontszobrászati kiállítás kerül megrendezésre.

A Filmszínház 250 fős termében a háromdimenziós filmeket vetítenek.

A Városi Könyvtárban a nevezett és zsűrizett filmeket szekciók szerinti bontásban mutatják be.

Alsóparkon a természet- és környezetvédelem témájában szórakoztató családi programok kerülnek megrendezésre. Madártani és madárvédelmi bemutató lesz a Madarak és Fák Napi rendezvényen, a WWF bemutatja a Zöld Generáció programját, illetve a Magyar Természetjáró Szövetség a Kéktúra népszerűsítésével lesz jelen. ÖKO játszóház, Klímavédelmi sátor, állati stand-up show is lesz. A közönség megismerheti a zöld engergiát, melyen a gyerekek szelektív hulladékgyűjtést, tudatos vársárlást tanulhatnak, a cserkésztáborban bepillantást nyerhetnek a cserkészélet mindennapjaiba is. A látogatók megkóstolhatják a nemzeti parki termékeket és találkozhatnak a Pilisi Parkerdő-Budakeszi Vadaspark állataival is.

Az Erzsébet Királyné Étterem és Szálloda a kiemelt zártkörű szakmai rendezvények helyszíne lesz, Gödöllő főterén pedig péntek és szombat este szabadtéri vetítések és könnyűzenei koncertek szórakoztatják majd a vendégeket.
A tervezett vetítési programok várhatóan április végén lesznek elérhetők a honlapon. http://www.godollofest.com/hu


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.