Három zalakarosi kampány is gyémánt díjas

A példaértékű zalakarosi városmarketing tevékenység a vendégéjszakák rekordszámú alakulásában is érzékelhető volt 2018-ban, a kiváló munkát pedig most újabb országos díjakkal ismerték el. A Magyar Marketing Szövetség 2019. évi budapesti Országos Városmarketing Díjátadóján három gyémánt díjat vehetett át Kovács Szabolcs, a marketingkampányok ötletgazdája és kidolgozója.

Az elismert szakemberekből álló zsűri,a pályamunkákat a kreativitás mellett a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. A szakemberek külön kiemelték a zalakarosi kampányok kreativitását és újszerűségét.

A pályázatban három kommunikációs kampányt és azok elért eredményeit mutatta be az ügyvezető, Kovács Szabolcs. A „Zalakaros Go Wild” kampány és az „Érzékek Útján” interaktív élménytúra külső kommunikációs, a „Karos Insider” program pedig belső kommunikációs megoldás kategóriákban vívták ki a rangos szakmai díjakat.

"A 2018-as kampányokkal jócskán kiléptünk a komfortzónánkból. A „Zalakaros Go Wild” program keretében kerestük Magyarország első wild food ételét, de az eredetileg vadgasztronómiai szlogent más területekre is átemeltük és a „Vadulj meg velünk” gerilla üzenetként használtuk a kommunikációban. Ez egy merészebb kísérlet volt és bejött, a program több milliós elérést generált Zalakaros számára, a wild food pedig önálló gasztronómiai kategóriává vált,a zalakarosi gŐZgombóc több fesztiválra is meghívást kapott, erősítve a város imázsát" - tette hozzá Kovács Szabolcs.

"A Karos Insider vlogger pályázatban a zalakarosiak mutathatták be a desztináció egy-egy rejtett kincsét, amit aztán külső kommunikációban is alkalmaztunk. A kampány elsősorban a viralitásra épített, a videók nagyon jól teljesítettek, a generált elérések és aktivitási arányszámok kimagaslóak voltak. Az "Érzékek útján" – interaktív élménytúra különlegessége, hogy az attrakciók mellett az érzékszerveinket is játékba hozza, így valódi élményláncként mutatja be Zalakarost és térségét. Az élménytúra titkos tippekkel, kedvezményekkel, érdekes információkkal és kvíz kérdésekkel segíti a minőségi idő eltöltését. A túra tesztelésében Harsányi Levente és gyermekei is besegítettek, élménybeszámolóikat és videóikat óriási érdeklődés övezte" – foglalta össze a kampányokat Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője.

Zalakaros turizmusa történelmi sikereket ért el 2018-ban. A fürdővárosban mind a kereskedelmi, mind a magánszálláshelyeken realizált vendégéjszakák száma jelentős növekedést mutatott a tavalyi évben. A közel 740 ezer összesített vendégéjszakaszám 17 %-os növekményt jelentett előző évhez viszonyítva, ami kimagasló eredmény, hiszen mind az országos mind a régiós növekedés mértékének többszöröse volt. A Zalakarosi Fürdő is kiemelkedő üzleti évet zárt, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret. A fürdőváros belföldi,kereskedelmi vendégéjszakáit tekintve a legnépszerűbb település volt a Balaton régióban 2018-ban.

 

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.