Korcsolyázós megaélmény a Balatonnál

Megújul és jelentősen kibővül a városi jégpálya, közel háromezer négyzetméteres jégfelületen, összesen egy kilométer hosszan lehet majd korcsolyázni Balatonfüred legkedveltebb parti részén.

Az évek óta közkedvelt Zákonyi utcai jégpályától egy jégfolyosón keresztül lehet eljutni egészen a Tagore sétányon álló Széchenyi szoborig, itt illetve a Vitorlás téren egy-egy újabb jégpályát is kialakítanak - tette közzé a Balatonfüred.hu.

Különleges élménynek ígérkezik korcsolyázva végignézni a Balaton-partot. A látványos és egyedülálló mobil jégpálya-rendszer méreteit tekintve is impozáns lesz, egy kilométeren keresztül lehet majd nagyobb irányváltások nélküli korcsolyázni, a jégfolyosó ráadásul külön pályán biztosítja az oda-vissza csúszkálást.

Három jégpályát köt össze a jégfolyosó, a Zákonyi utcai (900 négyzetméteres) a Vitorlás téri (375 négyzetméteres) és a Tagore sétány (330 négyzetméteres) pályái többféle jégsportra is alkalmasak lesznek. Egyebek mellett jéghoki hálók, jégteke szett, korcsolyázást elősegítő állatfigurák használhatók majd, de lesz büfé, melegedő, kölcsönző sátor, és értékmegőrző szekrények is.

Két helyen, a Zákonyi utcai illetve a Vitorlás-téri jégpályán lehet belépőt váltani, a fapalánkokkal védett jégfolyosóról szintén két helyen lehet majd lecsatlakozni.

A 900 négyzetméteres, tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított Zákonyi utcai jégpálya a tervek szerint december 1-jén nyílik meg, az üzemeltetők ígérik, ebben az évben is kitűnő minőségű jég fogadja a korcsolyázókat.
A különleges kialakítású, a térségben egyedülálló élményt nyújtó új jégpálya-rendszer várhatóan december közepétől 2024. január végéig élvezhető majd.

A teljes műjégpályára 1600 forintba kerül egy felnőtt belépő, a diákok 1100 forintért-, a 3-14 év közötti gyermekek 800 forintért válthatnak majd jegyet.
A füredi felnőtt lakosok kedvezményesen 900 forintos áron használhatják a pályát, a füredi diákoknak 600 forintba kerül a korcsolyázás, a 14 éven aluli helyi lakosok pedig ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak. (A kedvezményes belépők árai a hétvégéken változnak.)

További információk >>

Forrás: Balatonfüred


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.