Hogyan válhat turisztikai termékké egy múzeum?

A múzeum mint turisztikai termék címmel rendeztek szakmai napot november 9-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

2016. november 9-én közösen szervezett szakmai napot tartott a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar TDM Szövetség a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban „A Múzeum mint turisztikai termék” címmel. A rendezvényre a múzeumok és TDM-ek munkatársait várták a szervezők – „párban”, azaz azoknak a jelentkezését fogadták el elsősorban, ahonnan a múzeum és a TDM munkatársai is bejelentkeztek a rendezvényre. Az érdeklődést mutatja, hogy a tervezett 40 fős közönség helyett közel százan vettek részt a programon, s többek jelentkezését a férőhelykapacitás miatt vissza kellett utasítani.

A rendezvényen a szervezők köszöntői után Németh Szandra és Vella-Varga Orsolya, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársai egy kvízjátékra invitálták a résztvevőket, amelyben meglepő eredményeket közöltek elsősorban a múzeumok látogatószámával, bevételeivel és megítélésével, valamint a belföldi turisták szokásaival kapcsolatban. A játék során kiderült, hogy a leglátogatottabb múzeumok és turisztikai desztinációk topográfiailag egybeesnek, sőt, a fizető látogatók aránya is ezeken a területeken a legmagasabb. A statisztikai adatok továbbgondolásra érdemesek és az együttműködés szükségességét támasztják alá a játékvezetők szerint.

A játékot követően Simonyi Norbert, a Magyar Turisztikai Ügynökség kulturális turizmusért felelős munkatársa egy korábbi, 1000 fős mintán végzett felmérés eredményeit mutatta be. A kutatás bizonyította, hogy a múzeumok legfontosabb célközönsége a 40 év feletti korosztály, akik általában magasan kvalifikáltak és lehetőségük van magasabb költésre – azonban egyelőre a múzeumok nagy része ezt a lehetőséget nem használja ki. Kiemelte, hogy ugyan a múzeumok egyre izgalmasabb, igényesebb kínálata kiváló programelem lehetne akár a turisztikai csomagok megalkotásakor, jelenleg még a nagy múzeumi rendezvények programjai (pl. Múzeumok Éjszakája, Múzemok Őszi Fesztiválja) sem szerepelnek általában a szállodák és TDM-ek programkínálatában.

Nagy Júlia TDM menedzser, a miskolci turisztikai szervezet ügyvezetője és Vass Nóra, a Herman Ottó Múzeum Marketing és Kommunikációs Osztályának vezetője közös előadásban mutatta be a TDM és múzeum közötti összehangolt munkát. Céljuk, hogy a városba érkező turisták számát megduplázzák 2020-ig, ehhez szükség van eladható, jó turisztikai termékekre a múzeumokban is. A Herman Ottó Múzeum valamennyi létesítményében széles, minden korosztály érdeklődésének megfelelő, sokszínű turisztikai terméket tudnak kínálni, amelynek piacra vitelében fontos szerepet játszik a TDM. Mindezek mellett idén tavasszal indult a „Miskolci Mosolyprogram” a TDM szervezésében, melynek tagjaként a múzeumi „frontline” kollégák szakmai fórumokon, tréningeken vesznek részt, és a látogatók minősíthetik a tárlatvezetőket, az ügyfélszolgálati kollégákat egy applikáció segítségével.

Különleges és érdekes az Edelényi Kastélysziget turisztikai termékké formálásának története. A Miskolctól alig 30 km-re található kastélyt az 1700-as évek végén Jean-François L’Huillier építtette, egy felvidéki vándor templomfestő pedig később 6 szobáját kifestette. Bay Judit, a kastély vezetője azt mutatta be, hogy hogyan lehet ezekből az adottságokból olyan turisztikai élménycsomagot kialakítani, amely minden korosztály számára vonzóvá tudja tenni a kastély kiállításait.

A szakmai fórum végén számos kérdést fogalmaztak meg a résztvevők, ezt követően pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával városfelfedező játékra hívták a résztvevőket – bemutatva az interpretáció új eszközrendszerét, amely a múzeumokban és desztinációs programokban is kiválóan használható lehet.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.