Húsz év alatt 180 ezerszer fordultak a sárvári Tourinform irodához

 Közel 6 ezer napon át, 44 ezer órában álltak az érdeklődők rendelkezésére. 

Két évtized. Ennyi ideje várja és szolgálja ki információkkal a Sárvárra érkező turistákat a gyógyfürdős település Tourinform irodája. Egészen pontosan 240 hónapon keresztül, közel 6 ezer napon át, 44 ezer órában. És nem csak helyben informálnak a Tourinform kollégái, hiszen az évek során közel 20 külföldi vásáron, workshopon és magyar napon is népszerűsítették Sárvár kínálatát.

Óriási számok – mondja Haller Ferenc, a turisztikai információs pontot is működtető Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ahogy Sárvár az utóbbi években egyre előrébb kerül a TOP hazai úticélok között, úgy növekszik a Tourinformhoz beérkező érdeklődések száma is. A pandémia előtt nyaranta már a tízezret is meghaladta az irodához fordulók száma.

Tavaly óta új helyen, egy, a korábbinál sokkal korszerűbb információs irodában fogadják a Sárvárra érkező utazókat. Valamint a főszezonban a Nádasdy-vár előtt külön információs pontot – infó-viskót – is üzemeltetnek a fürdővárosban. Az érdeklődőket nem csak információkkal segítik, a betérő vendégeknek akár kerékpár bérlésre, illetve különféle helyi és környékbeli eseményekre szóló jegyek megvásárlására is lehetőségük van.

Nyáron ráadásul a megszokottnál hosszabb ideig, heti 22 órával bővített irodai nyitva tartással, két helyszínen is informálódhatnak a Sárvárra érkező, kikapcsolódásra vágyó vendégek. Illetve eszközöket kölcsönözni sem csak a Tourinform irodában tudnak. Az idei évtől a sárvári Csónakázó-tónál lévő szabadidő parkban is lehet már e-bike-ot, e-rollert és segwayt bérelni.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.