Húzóágazat félidőben – jó szezonra számít a magyar turizmus

Jó évet és nyári turisztikai szezont vár Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Cél a stabil növekedés, amelyhez a lendületet idén a külföldi vendégforgalom adja. Az időjárástól erősen függ a nyári forgalom, amint egyetlen fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, ötven százalékkal több a foglalás. A turizmus húzóágazat, erejét mutatja, hogy az első negyedévben egymagában produkálta a külkereskedelmi mérleg devizatöbbletének harmadát.

Hivatalos statisztika még nincs az első fél évről, de talán anélkül is tud egy félidős értékelést adni. Hogy teljesített a turizmus eddig az év során?

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) köszönhetően az egész országra kiterjedően pontosan láthatjuk a hazai utazási trendeket, napi szinten az előfoglalási adatokat. Eszerint az év első öt hónapjában tavalyhoz képest 4 százalékkal több, összesen 12,2 millió vendégéjszakát regisztráltak az NTAK-ban a magyarországi szálláshelyek, ami annak köszönhető leginkább, hogy nagymértékben erősödik a külföldi vendégforgalom.

A beutazó turizmussal ellentétben azonban most nem növekedett a belföldi forgalom. Miért?

A nemzetközi vendégforgalom emelkedésével szemben a belföldi, ha minimálisan is, de valóban csökkenést mutat. Idén január–május között 6 millió éjszakát töltöttek el a belföldi vendégek a szálláshelyeken, ez 360 ezer éjszakával, 6 százalék kevesebb, mint egy évvel korábban. A belföldi forgalom mérséklődése általános európai trend. A Covid-járvány idején a korlátozások miatt jellemzően felerősödött az országok belföldi turizmusa, feloldásukat követően pedig elindult a nemzetközi turizmus visszaépülése. Ez alól hazánk sem kivétel: míg 2021-ben a belföldi vendégéjszakák aránya még 70 százalék fölötti volt, tavaly éves szinten valamivel 50 százalék felett teljesített, míg az év első öt hónapjában 50 százalék alá mérséklődött. Ennek oka, hogy mi magyarok is elindultunk külföldre.

Az MTÜ mit tud tenni a keresletélénkítés érdekében?

A napokban záruló, itthon és külföldön egyaránt látható nyári, vízi kikapcsolódásra inspiráló kampányunk egy kifejezetten jó példa erre. Ehhez tudni kell, hogy az elmúlt években jelentősen megszépültek, családbarát- és akadálymentes szolgáltatásokkal bővültek strandjaink. Országszerte összesen 73 település 140 szabadvízi fürdőhelyének megújulását tette lehetővé a kormány hazai forrásból.

A világ minden tájáról elindultak az utazók, mivel lehet elérni, hogy a sok-sok vonzó úti cél közül éppen Magyarországot válasszák?

Az elmúlt években intenzíven növeltük azoknak a piacoknak a számát, ahol értékesítési tevékenységet folytatunk. Míg 2016-ban hat, ma már több mint húsz küldő országban valósítunk meg salesaktivitást, és továbbra is célkitűzésünk, hogy nyissunk az új lehetőségek felé. Jó példa erre a nemrég újranyílt kínai piac. Idén januárban ugyanis a schengeni országok közül elsőként hazánkba indulhatott meg a csoportos beutazás Kínából. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években folyamatos kommunikációt folytattunk ezen a piacon. A fogyasztói elvárások változásának lekövetésével, valamint a piacismeret segítségével pedig olyan monodesztinációs csomagok kialakítását segítettük elő, ami a főváros mellett a vidéki városok meglátogatását is tartalmazza.

 

A teljes interjút itt olvashatja el >> 

Forrás: vg.hu


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.