Idegenvezetők Világnapja 2019

Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából február 21-24. között tematikus séták, tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások indulnak Budapest különböző pontjain. A 100 változatos program között dunai hajózás, városnéző buszos túra, különjáratú villamos is szerepel. A négy napos turisztikai esemény szervezője a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) valamint a Kereskedelmi tagozatának idegenvezetői és a Bevásárló- és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM). Társszervezőként a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BTFK), valamint a Budapesti Vállakozásfejlesztési Közalapítvány vesz részt a rendezvény szervezésében.

Az Idegenvezetők Világnapján a főváros idegenvezetői évről évre ingyenes városnézésekre hívják a hazai érdeklődőket. A tavaszi turisztikai szezon nyitányaként is tekinthető eseménnyel a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet az idegenvezetők értékteremtő munkájára. Az idei évben is több mint 100 programmal, 100 idegenvezető vesz részt a rendezvényen és mintegy 100 közreműködő partner segít a megvalósításban.

Az Idegenvezetők Világnapja eseménysorozat idén az Utazás kiállítás programjával egyidőben kerül megrendezésre ezért a vasárnapi (február 24.) központi események helyszíne a Hungexpo lesz. Innen indulnak térítésmentesen a városnéző autóbuszok, amelyeket a BFTK, az Eurama, Cityrama és a City Sightseeing Budapest biztosít. Továbbá a kerekesszékkel közlekedők számára szervezett, speciális autóbuszos túrák is a Hungexpo területéről indulnak. Négy időpontban száll vízre a Budapest hajó dunai városnézésre idegenvezetőkkel, amelyhez a járműveket a Mahart Passnave biztosítja. A hajók indulási helyszíne a Vigadó téri hajóállomáson lévő 5. kikötő lesz. Külön járatként közlekedik majd villamos a 2-es, valamint a 6-os villamos vonalán. A tematikus sétákon, épületbejárásokon a főváros rejtett érdekességeibe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.

A programok többsége térítésmentesen látogatható, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Az idei évben a regisztrációs jeggyel az Utazás kiállítás is megtekinthető. Az esetleg szabadon maradó helyekre (séta, hajó és villamos esetén) a helyszíneken is lehet jelentkezni.

A rendezvényre regisztrálni a BKIK. honlapján lehet és itt tájékozódhatnak részletesebben a programokról is. (http://bkik.hu/idegenvezetok-vilagnapja-2019/)


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.