Irodai székfoglalót hozhat a hibrid munkarend

Mióta egyes cégek a hibrid munkavégzés alatt kevesebb asztalt tartanak fenn, előfordulhat, hogy az irodai beosztás felborul. Lehet, hogy az asztalunk már nem csak a mi asztalunk, sőt lehet, hogy különböző helyeken kell dolgoznunk, kihasználva az irodaépület különböző helységeit. Hogyan alkalmazkodhatunk az új rendszerhez? Ebben segít a HRCENTRUM.

Már rég nincs bent mindenki egyszerre az irodában, ezért nincs is szükség annyi irodai felszerelésre sem. A munkahelyen eltöltött egy-két nap alatt az ülésrend is dinamikusan változik, így előfordulhat, hogy az asztalunk foglalt.  A hot desking, (ahol mindenki ott ül, ahol épp talál helyet) már létezett a hibrid munkavégzés előtt is, azonban most egyre népszerűbbé válik. 

„Régen az iroda, olyan volt, mint egy otthon, amit ismerünk. Most hotelszobád van. Míg a házadban ismered a széked, az asztalod, képeket rakhatsz ki, minden ismerős, addig egy hotelszobában minden alkalommal minden új" - mondta Brian Kropp, kutatási vezető a Gartner Human Resources Practice-nél a CNN-nek.

Viszlát saját asztal, helló flex-desk!

Több cég szüntette meg azt a rendszert, ahol minden dolgozónak van saját íróasztala, ehelyett a távmunka mellett a flex-desk koncepciót alkalmazzák. Ennek sok előnye is van, azonban hátránya is akad, hiszen így előfordulhat, hogy nem tudunk leülni a megszokott asztalunkhoz, valamint folyamatosan vinnünk kell a felszerelésünket magunkkal. Ezekre a problémákra kínál megoldást Dorie Clark, az Entreprenurial You szerzője.

Csak olyan dolgokat vigyünk magunkkal, amikre valóban szükségünk van, igyekezzünk könnyen, és praktikusan csomagolni, valamint szerezzünk be egy jó táskát.

Sok irodai dolgozónak szüksége van a napi rutinra, amelyben a saját íróasztal fontos szerepet kap. Ha számunkra nehéz úgy dolgozni, hogy nincs saját helyünk, úgy törekedjünk új, dinamikus rutin kialakítására. Clark azt javasolta, hogy akár munka előtt a reggeli kávé alatt írjuk össze, hogy mi az aznapi teendő, mivel kell foglalkoznunk, így az irodába beérve követni tudjuk a teendőket.

A jól megtervezett napirend segíthet

„Alakítsd úgy a napjaidat, hogy azok úgy nézzenek ki, ahogy te szeretnéd, hiszen fontos, hogy olyan környezetben dolgozz, ami téged segít” - tette hozzá Ariel Lopez, a Knac munkaközvetítő alkalmazás vezetője.

Mivel az új irodai kialakítás lehetővé teszi azt, hogy mozogjunk, és különböző helyeken dolgozzunk, bátran használjuk ki ezt a lehetőséget a nap folyamán. A reggelt kezdhetjük akár az ablaknál, majd később akár a munka jellegétől függően átülhetünk máshova is. Clark szerint: „Fontos, hogy kísérletezzünk, idővel pedig megtaláljuk azt a helyet, ahol kényelmesen érezzük magunkat hosszabb időre is. Sőt, különböző munkafolyamatokhoz köthetünk különböző helyeket."

Vegyük figyelembe a kollégákat is

Azonban a kialakult helyzetben a legfontosabb tanács az, hogy mindig legyünk tekintettel munkatársainkra is. Mivel az íróasztalokat, munkahelyiségeket nem egyedül használjuk, fontos, hogy ezt tartsuk mindig fejben. Lisa Pool, a Perkins&Will munkatársa elmondta, hogy ő például nem ebédel az asztalánál, mióta tudja, hogy más is fogja azt használni. Ezen kívül kiemelte, hogy az is fontos, hogy a dinamikus berendezkedés miatt a munkatársak kerüljék a nyitott irodában való hangos beszélgetéseket. Ha pedig valaki a kedvenc helyünkön ül, ne bosszankodjunk, hiszen ebben a kialakításban mindenki oda ül, ahol talál helyet, és egy asztal, vagy egy kényelmes fotel nem feltétlen tartozik hozzánk.

Hazánkban is a hibrid munkavégzés az új norma, amelyről a Pénzcentrum is írt. Az új rendszer alapján csak heti pár napot töltenek a munkavégzők az irodában, a többit pedig távmunkában. Bár a vélemények megosztóak, a világjárvány előtt uralkodó munkahelyi beállítottság már nem nyújt sok lehetőséget, a kontroll és a helyszín helyett az a fontos, hogy milyen munkát végez a munkavállaló, és hogyan végzi azt.

Forrás: Hrpwr


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.