„Javíthatatlan optimisták vagyunk” - megalakult a Magyar Idegenvezetők Egyesülete

14 alapító indította útjára 2016 november 10-én, a december 6-án bejegyzett Magyar Idegenvezetők Egyesületét (MIE). A munkába nagy lendülettel belevágó egyesület széles körű szakmai összefogást kezdeményez.

Bár a MIE létrejöttének egyik előjátéka az idén tavasszal az idegenforgalmi szakma szinte teljes spektrumát megdöbbentő és egységbe kovácsoló, a Budai Várat a turistabuszok elől lezárni kívánó miniszterelnökségi döntés volt, jelentős szerepet játszott, hogy az alapítók szerint a MISZ „az elmúlt évek során észrevehető nyomot nem hagyott a szakmán belül”. Szerintük érekvédelmi, képviseleti és továbbképző tevékenysége nyomán „nagy űr tátongott és óhaj a kollégák részéről, hogy legyen végre egy, az érdekeinkért kiállni képes, dinamikus civil összefogás”. Ugyanakkor Dr. Kundi Viktória, az MIe alelnöke, a Kodolányi János Főiskola docense felhívta a figyelmet, hogy nem a MISZ ellenpólusa kívánnak lenni, egymás mellett, együttműködve akarnak az ágazatért tenni. „Nem a fontoskodás, a szereplés iránti vágy, hanem egy dinamikus szervezet iránti igény hozta létre az egyesületet” — jegyezte meg Deák Judit elnök, a Harmony Tours Kft. ügyvezetője.

Deák kiemelte: az egyesületnek nincs politikai felhangja, de a politikai döntéshozókat tervezi meggyőzni, hogy a GDP 10%-át megtermelő, éppen ki tudja hányadik minisztériumnál lévő, de önálló tárcával nem rendelkező idegenforgalom „általában többet érdemel”. Több szakmai szervezettel összefogva kívánják megalkotni a kormányzatnak szóló szakmai minimumot. A több szövetséget érintő, jogi előkészítés alatt lévő és a tervek szerint Magyar Turizmusért Szakmai Szövetség névre hallgató kezdeményezésben a MUISZ, MABEUSZ mellett várják a MaReSZ, MISZ és MSZÉSZ képviselőit is. Üdvözölnék, ha az MTÜ-vel szintén szorosabb viszony alakulna ki, illetve ha egy valóban döntésképes, kompetens funkcionárius tartaná a kormányzat felé a kapcsolatot.



„Javíthatatlan optimisták vagyunk. Nem lennénk itt, ha az nem így lenne” – felelte Stumpf Éda, az egyesület tiszteletbeli elnöke arra kérdésünkre, hogy szerintük az apparátus valóban érdemben figyelembe veszi majd — még a döntések előkészítési szakaszában — akár a MIe-t, akár a formálódó szövetség javaslatait. (A szakma figyelembevételének egy legutóbbi példáját keretes írásunkban olvashatják - V.A.) „Nagyon sokat tudnánk segíteni, ha hagynák” — mondta Deák Judit. Szerinte egyirányú az ágazattal kapcsolatos kommunikáció, ezért a szakmának kell magához venni a kezdeményezést. „Sok és nehéz munka vár ránk, de látunk okot az optimizmusra” — ismerte el Kundi Viktória.

Az ágazat érdekeinek széles körű képviselete mellett kifejezetten az idegenvezetők érdekében száll síkra az egyesület a jogosulatlan idegenvezetés ellen. A MIe szerint a korábbi évi 1-2 ellenőrzés is elhalt, holott ez hatósági feladat. Rendszeres továbbképzéséket szerveznek. Ennek első példája a Dohány utcai zsinagógában az idegenforgalmat az Aviv Traveltől átvevő Mazsihisz által szervezet képzések, illetve ennek nyomán munkalehetőség kínálása az egyesület tagjainak. Szeretnék, ha az idegenvezetők képzését megreformálni. Az irodákkal együttműködve szeretnék ismét bevezetni a hospitálás intézményét, hogy komoly munkákra valóban felkészült idegenvezetők kerüljenek. El kívánják érni, hogy az idegenvezetői szakmai általában nagyobb megbecsülést kapjon, hiszen ők a szakmai azon szereplői, akik nem csak elő turistákkal dolgoznak nap mint nap, de ugyanígy tapasztalják a szakmailag nem megalapozott politikai döntések akár imázsromboló hatásait – magyarázza a Pro Turismo-díj története alatt összesen két díjazott idegenvezető egyike, Deák Judit.

Az egyesület első taggyűlését január elején tartja. Az eddig belépettek és belépni szándékozók száma eléri a négyszázat — árulta el Stumpf Éda.

Rövid előkészítést követően fogadta el a parlament a turizmusfejlesztésről szóló, törvény besorolást kapó, alig néhány oldalas jogszabályt. Forrásaink szerint sem a látszólag derült égből villámcsapásként „lesújtó” tervezet elkészülte előtt sem pedig a törvény parlamenti vitáját megelőzően nem kérte ki az NFM a szakmai szervezetek véleményét. Szerkesztőségünk mindkét szakaszban érdeklődött a minisztériumnál. Érdemi választ mintegy tucatnyi, de egyértelmű kérdéseinkre azóta sem kaptunk. Amint ez megtörténik, tájékoztatjuk olvasóinkat.

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.