Egy kivételével lehúzhatják a rolót a budapesti városnéző buszos cégek?

A jelenlegi hat helyett egyetlen cég kezébe adja a főváros a turisták körében népszerű városnéző buszok üzemeltetésének jogát, döntött szerdán a fővárosi közgyűlés egy zárt ülésen tárgyalt, helyben kiosztott előterjesztés alapján.

A javaslat szerint 2017. január 1-től már csak az úgynevezett koncessziós eljárásban kiválasztott cég vagy konzorcium végezheti ezt a tevékenységet, a koncessziós jog pedig húsz évre szólna - olvasható a 24.hu-n

Jelenleg hat cég üzemeltet nagyjából 55 városnéző buszt. Ebből négy működik hop-on hop-off rendszerben. A négy cég árbevétele összesen 1,5 milliárd forint, amiből a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a megállók használatáért évente 56 millió forintot fizetnek, a fővárosnak és a kerületeknek pedig nagyjából 8-10 millió forintot a közterület használatáért.

A koncessziót közlekedésszakmai és gazdálkodási szempontok alapján egy jogosult részére célszerű kiírni – áll az előterjesztésben. A kizárólag zártkörű részvénytársasági formában működő jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy tavasztól őszig legalább 25, az előírt környezetvédelmi szintet teljesítő buszt üzemeltetnek. A koncessziós díj két részből állna, egy fix összegből, illetve a minimális 25 busz felett járművenként is fizetni kellene.

Az általunk megkérdezett cégek képviselői nem kívántak nyilatkozni, de igencsak meglepődtek a döntésen.

A koncesszió lehetőségéről egyébként már 2013-ban is szó esett. Akkor azonban a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) megkeresésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) olyan állásfoglalást adott ki, hogy a városnéző buszosokat nem lehet koncesszió alá vonni. Erről ide kattintva olvashat bővebben.

Idén februárban ismét szóba került a hop-on hop-off buszoztatás központosítása. Amikor először felmerült, hogy átszervezik a turizmus állami irányítását, a kormányelőterjesztésben többek között az állt, hogy életre hívnák a Budapesti Turizmusfejlesztési Szervezetet, amelynek saját bevételei is lennének, méghozzá a Budapest Kártya értékesítéséből, illetve „saját Hop on Hop off” városnéző busz üzemeltetéséből.

Nemrég számoltunk be arról a Turizmus Online-on, hogy Budapest egyik legjelentősebb turistabusz-üzemeltetője, a Worldwide City Sightseeing első születésnapját ünnepelte hazánkban, és jó néhány fejlesztést is bejelentettek - például új buszok beszerzését és egy élő buszkövető rendszer bevezetését is.

Kis kék cégből nagy piros
2012 májusában indult a „kék” hop on-hop off cég Budapesten a legkisebb szereplőként. 2014 márciusára két vállalat, a zöld (Program Centrum Kft.) és a kék (Mr. Nilsz Kft.) felismerte az együttműködés szükségességét, és értékesítési megállapodást kötött a hatékonyabb működés reményében, a mindennapi irányítást a dinamikusabb kis cég menedzsmentjére bízták. Mindeközben folyamatosan zajlottak a tárgyalások Enrique Ybarrával a City Sightseeing brand magyarországi megjelenéséről, végül 2015 májusában a „kicsi, kék” cégből „nagy piros” lett. Az első buszok Sevillából érkeztek, teljes külső-belső felújításon estek át, és vadonatúj hangrendszert kaptak. A Worldwide City Sightseeingnek Budapesten négy irodája van: a Vörösmarty téren, a Károly körúton, a József Attila utcában és a Március 15-e téren.


Forrás: 24.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.