MTÜ: a vártnál nagyobb siker volt turisztikailag a Vizes VB

A világ harmadik legnagyobb sporteseménye zajlott nálunk, amely a hazánkról kialakult képet pozitív irányba formálta. Ezt dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója mondta kedden a Duna Arénában tartott sajtótájékoztatón.  

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Az MTÜ vezérigazgatója elmondta, hogy mintegy 800 külföldi turistát kérdeztek meg Budapesten, Balatonfüreden, a Sportuszodában, a Duna Arénában és ezek szurkolói zónáiban a FINA-vb magyar turizmusra gyakorolt hatásairól.

A felmérés végeredményeit összegezve a vezérigazgató elmondta, hogy a külföldi turisták elégedettek az ország vendéglátásával, biztonságával, ötből négyen ajánlják majd ismerőseiknek hazánkat, és nagy arányban vissza is jönnének.

„A FINA vizes VB és a FINA masters-VB sikeres megrendezése azt üzeni a világnak: Magyarország versenyhelyszínként és turisztikai úti célként is kitűnő választás” - mondta.

A felmérés alapján állapította meg, hogy nem a nyaralásukat Budapesten töltő külföldiek száma nőtt meg most jelentősen, hanem zömmel a sport- és üzleti turisták jöttek, akik a hagyományos utazókhoz képest többet költöttek. 

Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a vizes vb megrendezésével olyan turisták is jöttek, akik különben nem ide utaztak volna. Az ország megmutatta magát, és a versenynek köszönhetően milliárdokkal több pénz áramlik hazánkba, mert a turisták négyszer annyi időt töltöttek itt, mint máskor, az átlagos tartózkodási idő 9 nap volt.

Guller Zoltán azt is fontosnak tartotta, hogy a nagy nézettségű sportversenyekkel a fizetőképesebb turistát csalogatjuk ide, akik többet költenek, több időt töltenek nálunk, és ez az ügynökség egyik kiemelt célja.

A statisztika alapján megállapítható, hogy a versenyre többségében fiatal diplomások jöttek, majdnem a fele a 18-29 éves korosztályba tartozott, 62 százalékuk szállodában, 53 százalékuk 4-5 csillagos szállodában élt.

A fiatalok jellemzően egyedileg szervezték meg útjukat, és kisebb csoportokban repülővel jöttek. A válaszadók 71 százaléka 2-4 fős társasággal érkezett.

A verseny szervezésére, a helyszín minőségére, megközelíthetősége és az információk elérésére, valamint az önkéntesek és a rendezők segítőkészségére és felkészültségére a megkérdezettek fele egy ötös skálán ötöst adott.

A legnépszerűbb és leglátogatottabb látványosság a Parlament volt, amelyet a kérdezettek 70 százaléka nézett meg, vagy tervezte, majd ezt a budai Vár és a Lánchíd követte.

A vizes világbajnokság versenyeit 485 ezer ember nézhette meg az öt helyszínen, a televízión keresztül pedig több millió ember.

Guller Zoltán végül a FINA VB hosszú távú hatásairól szólva elmondta: hazánk számára kimagaslóan jó a hatása, ez hosszú távon formálja pozitívan a rólunk kialakult véleményt. És nem csak az ide érkezők számára jelentett nagy élményt, hanem számunkra is: „az egész ország is kiemelkedő lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát és felkeltse a turisták érdeklődését”.


Keleti csoda a szegedi füvészkertben

Keleti csoda a szegedi füvészkertben 

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya látható Szegeden.
Jön a Strandok Éjszakája

Jön a Strandok Éjszakája 

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség

Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség 

Új turisztikai együttműködés jött létre a Balaton térségében.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.