Négy évszakos turisztikai desztináció lesz a Tisza-tó

Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében, a projektek között kiemelt helyen szerepel a tó körüli kerékpárút befejezése - közölte a térség egységes képviseletét felvállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke kedden, a Tiszafüreden tartott sajtótájékoztatón

Kovács Sándor, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke is, elmondta: a legdinamikusabban fejlődő régió Magyarországon a Tisza-tó és térsége, amely négy évszakos turisztikai desztináció lesz.

Idén tavasszal írják ki a közbeszerzést a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút-szakasz befejezésére - mondta. A beruházással a Tisza-tavat teljesen biztonságosan körbe lehet majd kerékpározni, hiszen közúti forgalom nem keresztezi ezt az utat - közölte, megjegyezve: a kerékpáros pihenők, szervizek hálózatát is fejlesztik majd. Tervezik a Tisza-tó és Eger,valamint a tó és Hortobágy közötti kerékpárút kiépítését is. Megvalósulás esetén kerékpárúton lehetne elérni a Tisza-tavat Európából - közölte.



Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Tisza-tó - Hortobágy - Debrecen - Hajdúszoboszló - Alföld szíve (Jász-Nagykun-Szolnok megye) "ötös kötésben" jöhet létre kiemelt turisztikai térség akár még az első fél évben. A kiemelt térségekben uniós és hazai finanszírozású fejlesztések valósulhatnak meg több tízmilliárd forint összértékben.

A 2003 óta működő és a térség egységes képviseletét felvállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanácsot (Tisza-tó TFT)a tó által határolt négy megyei önkormányzat alapította. Tíz tagját az önkormányzatok delegálják: Heves és Jász-Nagykun-Szolnok három-három tagot, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyének két-két delegáltja van.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.